Vajdaság
Pacsér: Az újszülötteket fogadták

Már tíz éves hagyománya van a faluban az újszülöttek fogadásának. A helyi közösség tanácsának 2008-ban meghozott határozata alapján évente két alkalommal látják vendégül a falu legifjabb lakóit és szüleiket, és adják át a különböző babaápolási kellékeket, mosóport és pelenkát tartalmazó ajándékcsomagokat.

Az idei évi első fogadáson 14 csöppséget láthatott vendégül Szabolcski Szabolcs, a helyi közösség tanácsának elnöke és Nagy Ottó, a végrehajtó bizottság elnöke Nagy Noémi védőnő társaságában, ugyanis a tavalyi év augusztus 24-e óta 7 kisleány és 7 kisfiú született a faluban. Mint elhangzott, ez az elmúlt évekhez képest ez igen biztató, hiszen még ugyanennyi várandós kismama fog életet adni csemetéjének az év végéig. A szülők elmondták, hogy legtöbben a topolyai egészségház szülőosztályán hozták világra gyermeküket. Az összejövetelen szó esett a hazai és magyarországi támogatási formákról is.

A tanácselnök elmondta, hogy a szülőkön kívül a helyi közösség számára is nagyon fontosak a legifjabb lakosok, és reményét fejezte ki, hogy ezek a gyermekek itt nőnek fel, és a későbbiek folyamán is Pacséron maradnak. Sok sikert és jó egészséget kívánt mindannyiuknak, majd átadta az ajándékcsomagokat.

Komáromi Gizella

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Eltűnt a 61 éves muzslyai Bakos Illés, a nagybecskereki felsőbíróság bírája.A csendőrség búváregységének a tagjai a mai nap folyamán a Bega folyóban keresték, mert nagy a valószínűsége, hogy a vízbe fulladt, szombaton ugyanis horgászni ment, ami a kedvenc hobbijának számított. Időnként járt horgászni a Begára, nem...
2018. AUGUSZTUS 19.
[ 21:29 ]
Az új kenyér ünnepe jegyében tartottak istentiszteletet a nagybecskereki református templomban. Nemrégen üresedett meg a lelkészi állás, és kissé elhagyatottan érzik, érezhetik magukat a gyülekezet tagjai, ezért Szilágyi Zoltán, református lelkész ismeretségi körét bevetve mindent megtett annak érdekében, hogy ne így...
2018. AUGUSZTUS 19.
[ 20:03 ]
Szent István mellszobrát avatták fel vasárnap a katolikus templom kertjében. A felszentelést megelőzően misét tartottak a településen, tudósít a Pannon RTV.A Szent István-napi mise ünnepélyes bevonulással kezdődött, majd az eseményen megszentelték az új kenyeret, ezt követően pedig a hívők részvételével leleplezték...
2018. AUGUSZTUS 19.
[ 17:20 ]
Beolvasás folyamatban