Vajdaság
Év végéig felépül Mórahalmon a szerb kulturális központ, Palicson pedig a magyar központ létesül
Betűméret:             

Az idei év végéig elkészül Mórahalmon a szerb kulturális központ. A projekt értéke 3,7 millió euró, amelyet európai alapokból biztosítottak, a projekt szerbiai vezetője pedig a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság.

A projekt a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség (DKMT) szervezésében valósul meg, célja pedig az egész magyar-szerb határmenti régiót érintő kulturális és turisztikai stratégia mindent átfogó fejlesztése, tervben van továbbá egy magyar kultúrközpont építése is Palicson.

„Az objektum építkezési munkálatainak dinamikája alapján, amit ma meg is tekintettünk, teljesen biztos, hogy a kiépítés a terv szerint halad, ez pedig azt jelenti, hogy 2019 januárjáig be is fejeződik”, jelentette ki Ognjen Bjelić, tartományi regionális fejlesztési, régióközi együttműködési és helyi önkormányzati titkár az építkezés megtekintésekor és bejelentette, hogy két hét múlva Palicson elhelyezik a magyar kulturális központ alapját is.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere kijelentette: amellett, hogy a művelődés, amely a legnagyobb hidat képezi a különböző kultúrák között, a Kolo kulturális központ gazdasági és diplomáciai találkozók helyszíne is lesz, amely a két szomszédos régió polgárainak érdekeit szolgálja.

A kulturális központot a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Colourfull Cooperation projektje keretében valósul meg, írja a 021.rs.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A rendőrség ma fokozottan ellenőrzi a forgalmat. Az ellenőrzés célja, hogy felfedjék az autóbusz- és teherautó-vezetők által elkövetett szabálysértéseket és bűncselekményeket, közölte a szabadkai rendőrigazgatóság. Mint fogalmaztak, az akció során a közlekedési rendőrök ellenőrzik a veszélyes árukat...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:29 ]
Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Beolvasás folyamatban