Vajdaság
Grezsa István Nagybecskereken két óvodában is látogatást tett
Betűméret:             

Grezsa István, a Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos Nagybecskereken zárta a délvidéki körút első napját, a körút során összesen tíz helyszínen tekinti meg a beruházásokat, a felújításokat az óvodákban.

Az óvodai fejlesztések egyébként a Magyar Kormány Miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósultak meg, a beruházások lebonyolítását pedig a Magyar Nemzeti Tanács koordinálta.

A nagybecskereki látogatáson jelen volt Hajnal Jenő, az MNT elnöke és Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke is, továbbá a helyi magyarság képviselői.

Nagybecskereken elsőként a Kolibri óvodába látogattak, ahol teljesen megújult kívül-belül a tanintézmény, amely egyébként a kisebb óvodák sorába tartozik, viszont az egyedüli a Bega menti városban, amelyben magyar csoport is működik. Az udvaron a támogatásból megvalósult új játszótér a gyerekek nagy örömére új kikapcsolódást biztosít a számukra.

Nagybecskereken a második helyszínen, a Petőfi MME-ben működő Szabadidős magyar óvodában, amely az egyesület kistermében kapott helyet egy nagyon kellemes óvodai szobával gazdagodtak, ahova szívesen járnak a gyerekek, és csütörtökönként, illetve szombatonként fogadják a kicsinyeket, akikkel hivatásos óvónők, tanítók foglalkoznak. Ezen a helyszínen immár hivatalosan is megkezdődhetett a munka, ugyanis szimbolikusan Grezsa István miniszteri biztos és Jenovay Lajos, az egyesület elnöke átvágta a szalagot, átadta rendeltetésének a szépen kialakított Szabadidős magyar óvodát.

A vajdasági körút ma folytatódik, Magyarittabén, Nezsényben, Ürményházán, Udvarszálláson és Székelykevén tekintik meg a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program gyümölcsét.

Kónya-Kovács Otília

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban