Vajdaság
Felújítás miatt egy hétig nem fogadja a betegeket a palicsi rendelő

December 5-én, szerdán kezdik meg a palicsi egészségügyi rendelő tetőszerkezetének a felújítását, ezért szünetel a rendelés. A tervek szerint a munkálatok legalább egy hétig tartanak.

A Szabadkai Egészségházak közleménye szerint az orvosok a közeli településeken fogadják a betegeket ez idő alatt. Dr. Gordana Bošnjak és dr. Ivana Adžić Nagyradanovácon rendel majd, dr. Fehér Csilla pedig Hajdújáráson december 5. és 7. között, majd évi szabadságát tölti. Dr. Zorica Karas december 10-ig nem rendel, december 11-én pedig a Szegedi út 42. szám alatti rendelőben fogadja a betegeit.

A gyermekorvosok a szabadkai gyermekrendelőbe költöznek átmenetileg, a laboratórium pedig szünetel a munkával. Azok, akiknek vérvételre van szükségük, a Közegészségügyi Intézetet kereshetik fel. Ennek eredményét a kórházban kaphatják kézhez, a mikrobiológiai eredményeket pedig a Közegészségügyi Intézetben.

A palicsi objektum padlóját októberben újították fel, akkor a falakat is újrafestették, de valójában egy új, korszerű rendelő megépítésére lenne szükség a fürdőhelyi településen, ahol mintegy 10 ezer páciens kap egészségügyi ellátást.

Németh Ernő

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Magyar Levente, Külgazdasági és Külügyminiszter-helyettes és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ünnepélyes keretek között adta át Topolyán az Ipari Park területén az EM Commerce Kft. új, a legmodernebb technológiával felszerelt digitális bútorgyárát. Magyar Levente előzőleg Adán avatott fel egy...
2019. FEBRUÁR 14.
[ 15:42 ]
A kedvező időjárási viszonyok, a járható utak és a közelgő állami ünnep miatt már a kora délutáni órákban várhatóan megnövekszik a forgalom Szerbia főbb útvonalain, főként azokon, amelyek a téli üdülőközpontok felé vezetnek, közölte a Szerbiai Motorosszövetség (AMSS). A Szerbia Útjai közvállalat és a...
2019. FEBRUÁR 14.
[ 10:46 ]
Nem zárják be az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolát – ezt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke nyilatkozta a Vajdasági RTV magyar szerkesztőségének, és azt üzente az óbecsei polgároknak, hogy megnyugodhatnak, megmarad a szóban forgó iskola.
2019. FEBRUÁR 14.
[ 7:10 ]
Beolvasás folyamatban