Vajdaság
Zenta: Idén is megszervezik a Mindenki karácsonya! akciót
Betűméret:             

A zentai Ci-Fi Civil Központ idén is megszervezi az évek óta nagy népszerűségnek örvendő Mindenki karácsonya! elnevezésű jótékonysági akcióját, amelynek célja, hogy az összegyűjtött adományok által a nehéz körülmények között élő családok gyermekei számára is kerülhessenek ajándékok a karácsonyfa alá.

Az akció keretében a szervezők idén is elsősorban olyan adományokat várnak, amelyek örömet szerezhetnek a rászoruló gyermekeknek, köztük különféle játékokat, könyveket, édességeket, gyümölcsöket és egyéb kedves vagy hasznos dolgokat. Amennyiben valaki tartós élelmiszereket vagy tisztítószereket szeretnének felajánlani, azt a szervezők örömmel fogadják, használt ruhaneműt azonban a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal sem várnak.

A segíteni vágyóknak idén is lehetőségük lesz arra, hogy az adományaikat a december 20. és 23. között a Zenta főterén megtartandó Karácsonyi Kavalkád elnevezésű rendezvényen felállított faházikóban adják át a civil központ önkénteseinek, akik ezt követően rendszerezik az összegyűjtött ajándékokat, majd csomagokat állítanak össze belőlük, amelyeket azután 23-án és 24-én elszállítanak a rászoruló gyermekeknek, így téve szebbé számukra a karácsonyi ünnepeket.

A Mindenki karácsonya! elnevezésű akcióval kapcsolatban bővebb tájékoztatás a 024/811-383-as telefonszámon, az iroda@cifi.rs e-mail címen, vagy a www.facebook.com/cificenter Facebook-oldalon kapható, ugyanakkor a szervezők ezeken az elérhetőségeken várják azoknak a jelentkezését is, akik aktivistaként szeretnének bekapcsolódni az akcióba, és ilyen módon is szívesen hozzájárulnának annak sikerességéhez.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Branko Ćurčić, a tartományi kormány alelnöke és Nenad Ivanišević tartományi gazdasági titkár ma összesen 7,3 millió dinár értékben adott át szerződést 40 kedvezményezett női vállalkozónak, ebből 6 millió dinárt a beruházásokra és 1,3 millió dinárt a folyó költségekre, közölte a tartományi kormány. A...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:34 ]
Halálosan megfenyegették a közösségi oldalakon Christopher Hill amerikai nagykövetet és Dinko Gruhonjić professzort, miután a nagykövet tegnap ellátogatott az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karára. Amint arról az Autonomija portál beszámolt, a közösségi oldalakon azt írták, hogy „Golyót mindkettőnek” és...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:03 ]
Szerdától Szabadkán egy hétre lezárják a forgalom elől a Rudics utca egy részét. A Matko Vuković utcai körforgalomtól a gimnázium előtti körforgalomig lesz az utca lezárva az ivóvízhálózaton folyó javítási munkálatok miatt. A közelmúltban csőtörés volt az utcában, az egyik fővezeték sérült meg. A kiömlő víz...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 13:53 ]
Beolvasás folyamatban