Vajdaság
A vajdasági tanárok nem tudják lezárni az osztályzatokat a második idegen nyelvből
Betűméret:             

A vajdasági iskolákban pénteken ér véget az első félév, de a tanárok még nem tudják, hogy hogyan zárják le az ötödikes tanulók félévi osztályzatait a második idegen nyelvből.

A szerb parlament nem fog érkezni, hogy péntekig elfogadja a második idegen nyelv osztályozását is szabályozó törvénymódosítást, amely szerint az osztályzat az átlagba is beleszámítana. A hatályos törvény szerint ebből a tantárgyból jelenleg leíró osztályzatot kapnak a diákok.

„Még a nyáron figyelmeztettünk arra, hogy ez meg fog történni, és hogy számolni kell az iskolai naptárak különbözőségével. Most az lesz, hogy Szerbia lesz az egyetlen olyan ország, amelynek egyik részében egy tantárgyat másként osztályoznak a félév végén, mint az iskolai év végén”, vélekedett Stevan Jurić, a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniójának (USPRS) tagja.

Az oktatási rendszer alapjairól szóló törvény módosítása nemrég szabad utat kapott a parlament oktatási bizottságában, de az csak akkor lép életbe, miután a parlament is megszavazza, és megjelenik a Hivatalos Lapban. Hogy a parlament mikor ülésezik, és hogy milyen napirendi pontokról tárgyal majd, azt még nem lehet tudni.

Jasmina Pastonjicki, az újvidéki általános iskolák igazgatói aktívájának elnöke a Danasnak elmondta, hogy az iskolák nem kaptak értesítést az osztályzatok lezárásáról, és várják az újvidéki iskolaigazgatóság levelét. Az igazgatóság viszont az oktatási minisztérium utasítására vár, a minisztérium viszont nem válaszolt a Danas kérdésére.

Az oktatási minisztérium szeptemberben értesítette az iskolákat arról, hogy változás várható a második idegen nyelv osztályozásában. A tanároknak azt javasolták, hogy az ötödikes diákok esetében az első félévben kettős nyilvántartást vezessenek, vagyis értékeljék őket leíró és számbeli osztályzattal is, mert így előre felkészülnek majd a változásra. Ez azt jelentette, hogy a tanárok a naplóba a leíró osztályzatot írják be, de a saját füzetükbe számbeli osztályzatot, amit a törvény életbelépése után átmásolhatnak a naplóba.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban