Vajdaság
Zenta: Véget ért a kilencedik Pető kurzus

A legutóbbi háromhetes intenzív kurzus végéhez érkeztek Pető intézet munkatársai Zentán.

A budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának programja 2014 decemberében vette kezdetét itt Vajdaságban – ismertette Jerasz Anikó, az MNT végrehajtó bizottsági elnöke ma Zentán, a kurzus befejezése alkalmából. Az elnök elmondta továbbá, hogy már fél évtizedes múltat, tapasztalatot tudhatnak maguk mögött a világhírű módszer vonatkozásában. Az elmúlt öt évben nagyon sok gyermek, fiatal, és felnőtt kapott segítséget az idegrendszeri sérülései kezelésére. Ez a speciális rehabilitációs módszer a gyógyítást és a nevelést különleges módon ötvözi. A páciensek és a családtagok folyamatosan beszámoltak a gyógyulásról.

A Magyar Nemzeti Tanács szervezésének köszönhetően a szűrővizsgálatok és a háromhetes kurzusok teljesen ingyenesek Vajdaságban, továbbá a szórványterületekről érkezőknek igény szerint még szállást és ellátást is biztosítanak.

Perpauer Attila, az MNT tagja a kurzus összefoglalásaként még hozzáfűzte, hogy a ebben a legutolsó programban húsz személlyel foglalkoztak, két konduktor vett részt a munkában. A jelenlegi kurzusra egész Vajdaság területéről érkeztek érintettek. Két Parkinsonos-, egy gyerek- és egy sztrók utáni állapot csoportban dolgoztak. Ebben a három hétben is tartottak szűréseket, Zentán és Zomborban. Már hozzáláttak a következő foglalkozások szervezéséhez, amelyek április 24. és május 10. között lesznek, a szűréseket pedig kiterjesztik a Bánságra, vagyis Csókán és Muzslyán végzik majd el. Az öt év alatt 225-en vettek részt ezeken a kurzusokon.

A programot a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a magyar kormány támogatja, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével.

Rúzsa Mária
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Hat napos hittantábort szervezett a Magyarkanizsa községbeli és környékbeli gyerekek számára a Jó Pásztor Keresztény Ifjúsági Szervezet. A tizedik alkalommal megtartott Veled vagyok – számíthatsz rám! nevet viselő táborban az idei évben 50 általános és középiskolás gyerek vett részt. Az idei tábor témája Az út...
2019. JÚLIUS 20.
[ 16:39 ]
Hamarosan megkezdődik Kishegyesen az Anna Napok rendezvénysorozata, mely változatos és tartalmas időtöltést, jó szórakozást, kikapcsolódást ígér a helyieknek és az ilyenkor nagy számban idelátogatóknak egyaránt. A faluban idén ünneplik az újratelepítés 250. évfordulóját is. Azt szokták mondani, hogy búcsúkor...
2019. JÚLIUS 20.
[ 16:37 ]
Megállapodás született a szerb és a magyar hatóságok között arról, hogy a Királyhalom–Ásotthalom, valamint Horgos 2–Röszke 2 közúti határátkelőhely 2019. július 22-29. között az eredeti 7-19 óra helyett 7-22 óra nyitva tartással üzemel, közölte a Police.hu, a magyar rendőrség hivatalos weboldala. Arról is...
2019. JÚLIUS 20.
[ 16:21 ]
Beolvasás folyamatban