Vajdaság
Újvidékre is hatalompárti nagygyűlést jelentett be az SNS
Betűméret:             

Április 12-én Újvidéken, április 19-én pedig Belgrádban tartanak nagygyűlést a Szerbia jövője elnevezésű kampány keretében – jelentette be Marko Đurić, a Szerb Haladó Párt (SNS) tisztségviselője, a kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője.

A Pink televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy ezeken a mítingeken a polgárok szót emelhetnek az ellenzéki tüntetések ellen.

„Április 12-én Újvidéken, 19-én pedig Belgrádban megláthatják majd azt a hatalmas tömeget, amely nem ért egyet az erőszakkal” – fogalmazott a haladópárti tisztségviselő.

Arról is beszélt, hogy szerinte több indok szól az előrehozott parlamenti választások mellett, ezek egyikeként az ellenzék képviselőinek viselkedését határozta meg.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban