Vajdaság
Hétfőn szerb-magyar együttes kormányülés Szabadkán
Betűméret:             

Ötödik együttes ülését tartja hétfőn a szerb és a magyar kormány. A helyszín ezúttal Szabadka. Az ülést Ana Brnabić szerb és Orbán Viktor magyar miniszterelnök közösen vezeti. Magyarországi tájékoztatási eszközök megjegyzik, hogy nem zárható ki hogy, Aleksandar Vučić szerb elnök is találkozik a magyar miniszterelnökkel, a sajtónak kiküldött programban egy ilyen találkozó azonban nem szerepel.

A hivatalos információk szerint először a két kormányfő folytat majd félórás megbeszélést, közben a két ország miniszterei bilaterális megbeszéléseket tartanak. Ezt követi a plenáris ülés, amit kétórásra terveznek. Azt együttes ülés végén egyezményeket írnak alá.

Korábban a sajtó arról cikkezett, hogy az ülésen a két ország kapcsolatát meghatározó és tovább erősítő bejelentések várhatók. Gazdasági témák lesznek a középpontban elsősorban. Magyarország Szerbia harmadik legnagyobb uniós külkereskedelmi partnere, s tovább szeretnék mélyíteni a gazdasági együttműködést. Budapest szeretné elérni és ösztönözni, hogy magyarországi vállalatok Belgrádtól délre is minél nagyobb számban megjelenjenek.

Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete egy szerb kormányközlemény szerint korábban arról beszélt, hogy kilenc megállapodást készítenek elő, amelyeket a közös kormányülésen írnak majd alá. Kiemelt figyelmet kaphatnak az ülésen a közlekedési témák, vasútfejlesztés, közúthálózat-fejlesztés.

Napirenden szerepelhet a határátkelők kérdése, hogy még két magyar-szerb határátkelő működhessen a jövőben megnövelt nyitvatartással.

Legutóbb tavaly február elején tartottak szerb–magyar együttes kormányülést, akkor Budapesten, az Országházban, ahol Orbán Viktor volt a házigazda, emlékeztet az ATV. A tavaly februári budapesti magyar-szerb kormányülés után a miniszterelnök arról beszélt, hogy Szerbiának és Magyarországnak együtt kell megvédenie a határait, polgárai biztonságát és kulturális identitását is. Orbán Viktor akkor köszönetét fejezte ki Szerbiának, amiért segített feltartóztatni a migrációt Magyarország déli határainál.

A két kormányfő és munkatársainak szabadkai látogatása miatt délelőtt, illetve a déli és délutáni órákban forgalomkorlátozásra kell számítani Szabadkán. A korábbi években hasonló alkalmakkor akár 2-3 órára is lezárták a városban a forgalmat. A forgalomkorlátozás érinti az autóbuszok forgalmát a helységközi járatokon is. Egyes autóbuszok kimaradhatnak, vagy akár egy-két órát is késhetnek.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban