Vajdaság
Ismét bombariadó a szabadkai ipari parkban
Szerencsére ezđttal is csak hamis bejelentésről volt szó

Kedden, nem sokkal 12 óra előtt ismét bombariadó volt Szabadkán, a kisbajmoki ipari parkban. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, s megállapította, hogy szerencsére csak hamis bejelentésről volt szó, írja a Subotica.com portál.

Ezúttal is több száz munkásnak kellett elhagynia az üzemcsarnokokat. A Swarovski mellett a Continental és a Norma Group telephelyét is kiürítették.

Két héttel ezelőtt volt az első hamis riasztás. Arról egyelőre nem érkezett közlemény, hogy a nyomozás hozott-e valamilyen eredményt a hamis bombariadók kapcsán. A termeléskiesés jelentős veszteséget okoz a cégeknek, s nem kedvez a város azon törekvéseinek sem, hogy még több befektetőt vonzzon a városba.

N. E.
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az államalapító Szent István tiszteletére tartott ma este ünnepi megemlékezést Temerinben a TAKT és a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület. Köszöntőt Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke mondott. Beszédében felidézte a történelmi eseményeket, majd a jelenkori társadalmi és politikai...
2019. AUGUSZTUS 21.
[ 2:17 ]
A Muzslai Petőfi Sándor MME karöltve a helyi plébániával mintegy másfél évtizede közösen rendezi meg Szent István napját, és egyben az új kenyér ünnepét. Immár ötödik éve a rendezvény koszorúzással kezdődik a templom melletti parkban, ugyanis ennyi ideje áll Szent István szobra, ahol az emlékezés virágait...
2019. AUGUSZTUS 20.
[ 22:07 ]
Mintegy 250 termelő vett részt a Horgosi Termelők Klubjának Szent István-napi rendezvényén. A Családi- és Sportnapra, amit a helybeli Túrú tanyán rendeztek, nemcsak Vajdaságból, hanem Magyarország több településéről és Szlovákiából is érkeztek vendégek. Az idő egy kicsit megtréfálta a szervezőket. Jóval melegebb...
2019. AUGUSZTUS 20.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban