Vajdaság
Április 24-én nyitják meg az Idea szupermarketet Óbecsén
Betűméret:             

Óbecse központjában a Gerber utca 12- szám alatt holnap reggel 9 órakor nyitják meg az 1000 m2 területen lévő, 30 dolgozót foglalkoztató, Idea szupermarketet, amely a továbbiakban minden nap reggel héttől, este huszonkét óráig áll majd a vásárlók rendelkezésére.

Széles áruválasztékot kínálnak, élelmiszert, friss halat is, tejterméket, húst, kész ételt stb.

A nyitás napján az első száz vevőt megajándékozzák, aztán 9 és 10, valamint 16 és 17 óra között fánkkal kedveskednek a felnőtteknek, de a gyerekeknek is meglepetéssel készültek.

Az áruház a néhai, sok éve romokban heverő, 2017-ben lebontott Univerzal kereskedelmi vállalat objektuma helyén épült fel, a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet felügyelete alatt.

Szilágyi Edit
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az egészségház napját ünnepelték Topolyán. Dr. Hadzsy János a topolyai egészségház névadója 173 évvel ezelőtt, 1851 áprilisában született. 2005 óta ezen a napon ünneplik az egészségügyi intézmény napját. Dr. Illés Csilla, az intézmény igazgatónője az egészségház udvarában található Hadzsy-szobornál...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 12:27 ]
Topoly község önkormányzata ebben az évben támogatást irányzott elő a költségvetésben a civil szervezeteknek és sportegyesületeknek. Összesen 119 benyújtott projektet támogatnak, a teljes keret 34,4 millió dinárt tesz ki. A kultúra területén 55 projekt, összesen 15,5 millió dináros támogatásban részesül, a...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 11:49 ]
A 2024/2025-ös tanévben újabb 20 jogászhallgató nyerheti el a Magyar Nemzeti Tanács által meghirdetett jogászösztöndíjat, írja a pannonrtv.com. A feltételek nem változtak: azok a gólyák igényelhetik, akik még nem rendelkeznek felsőfokú végzettséggel és első alkalommal iratkoznak be valamelyik Szerbiában működő...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 19:10 ]
Beolvasás folyamatban