Vajdaság
Hatalmas mennyiségű eső és jég esett Óbecse és Topolya között

Jégeső, erős, viharos erejű szél és hatalmas mennyiségű eső sújtotta Bácska egyes részeit a tegnap késő délutáni órákban, közölte a Vojvodina Meteo portál.

Az Óbecse és Topolya közötti Drea településen kevesebb mint egy óra alatt 30 liter eső esett négyzetméterenként. A portál szerint egyes területeken a szántóföldek fehérlettek a nagy mennyiségű jégtől, a károkat egyelőre nem lehet felmérni.

Időközben csökkent a felhőzet, így Vajdaság északi és északnyugati területen már kevesebb mennyiségű csapadék hullott.

A nap folyamán újabb felhőréteg érkezik majd a tartomány déli részei fölé, így ismét mérsékelt mennyiségű esőre lehet számítani, írja a portál.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Alfonz
2019. MÁJUS 14. [ 21:36 ]

És Belgrád nem adott engedélyt a rakéták kilövésére? Ez a mi rakéta rendszerünk már elmehetne nyugdíjba, mert kissé elavult és drága. Pár éve Kanizsán talajgenerátort szerettek volna venni és felszerelni, de furcsa mód nem kaptak rá engedélyt. Érdekes ország vagyunk, a rakétákat szeressük, meg a tankokat, MIGE-eket és a jégverést.


Három új szobrot kap Szabadka - illusztráció
2020. MÁJUS 28.
[ 15:57 ]
A városi közlekedési vállalat elárusító helyein mától, május 27-étől kezdik a kedvezményes éves bérletek kiadását az arra jogosultak számára. A bérlet ára változatlanul 1650 dinár, míg a kártya kidolgozása 375 dinárba kerül. Arról, hogy kik jogosultak a kedvezményes bérletre, ITT olvasható bővebb...
2020. MÁJUS 27.
[ 10:15 ]
Az online zárókonferenciát követő sajtótájékoztatóval ért véget Pacséron a Helyi ízek – helyi értékek elnevezésű Iterreg – IPA CBC projektum, melynek kedvezményezettjei a magyarországi, Bácsalmási Önkormányzati Közszolgáltatási Közhasznú Nonprofit Kft., és a szerbiai, helybeli Mezőgazdasági Termelők Egyesülete....
2020. MÁJUS 26.
[ 17:37 ]
A jövendőbeli együttműködésről írt alá kedden szándéknyilatkozatot a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola és a Regionális Hulladéktároló Kft., tudósít a Subotica.com portál. Hulladékfeldolgozás Szerbiában is mind nagyobb figyelmet kap. A szabadkai hulladéktároló országosan is az egyik legmodernebb. A szemét...
2020. MÁJUS 26.
[ 15:18 ]
Beolvasás folyamatban