Vajdaság
Vučić Újvidéken: Megvédjük a polgárokat, törődünk a rendőrökkel

Aleksandar Vučić államfő ma a Belügyminisztérium új tagjainak tartott ünnepélyes bemutatásán Újvidéken bejelentette, hogy erőteljesen fognak lecsapni a drogkereskedőkre ebben a városban.

„Éppen azért tartottuk Újvidéken ezt az ünnepséget, mert ebben a városban is erőteljes csapást fogunk mérni a bűnözőkre, s bebizonyíthatjuk a polgároknak, hogy meg tudjuk védeni őket azoktól, akik veszélyeztetik a gyermekeik jövőjét”, fogalmazott Vučić.

Szerbia elnöke kiemelte, hogy az állam mindent megtesz annak érdekében, hogy azok, akik a biztonság megóvása tekintetében az elsők, soha többé ne legyen az állam számára az utolsók.

„Kinőttük azt a gyermekbetegséget, hogy a rendőrség megerősítésével erősítjük az erőszakot is. Ez azt jelenti, hogy a szerbiai polgárok erősebbek és nagyobb biztonságban vannak”, emelte ki Vučić.

Az államfő magasabb béreket és biztonságosabb életet ígért a rendőröknek és családjaiknak, mert ők valami olyat nyújtanak Szerbiának, ami a legnehezebb.

Vučić hozzátette: Szerbia beszerzi a legkorszerűbb felszereléseket is, hogy le tudjon számolni a lehetséges terroristákkal és a bűnözés minden formájával.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Befejeződtek a karbantartási munkálatok kedden valamivel 14 óra előtt, és ismét zavartalanul működik a röszkei közúti határátkelőhely - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, az átkelőnél kedden 9 órától áramkimaradás miatt szünetelt a...
2019. JÚNIUS 25.
[ 15:28 ]
A szabadkai városi képviselő-testület elnöke cáfolja, hogy politikai haszonszerzés céljából fogadták volna el a javaslatot, hogy Danilo Kišnek posztumusz adományozzanak díszpolgári címet. Bunford Tivadar közleményt tett közzé az önkormányzat hivatalos oldalán, amelyben emlékeztet arra, hogy Szabadka Város...
2019. JÚNIUS 25.
[ 15:24 ]
A Határtalanul! program keretében először utazhattak vajdasági gyerekek tanulmányi kirándulásra Magyarország történelmi helyszíneire. Zenta községből két iskola diákjai vettek részt a látnivalókban gazdag utazáson. A magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Határtalanul! programban 2010 óta már több...
2019. JÚNIUS 25.
[ 7:23 ]
Beolvasás folyamatban