Vajdaság
Prosperitati: Erzsébetlakon (is) ismertették az újabb pályázati lehetőségeket

A Prosperitati Alapítvány Erzsébetlakon szervezett lakossági fórumot kedden este. A művelődési otthon nagyterme ezúttal kicsinek bizonyult, nagy érdeklődés övezte a második fejlesztési ciklus hetedik pályázati körének ismertetőjét.

A közép-bánáti régióból érkeztek az érdeklődők, voltak sokan, akik már megtapasztalták a pályázatok adta lehetőségeket, és újra szeretnének élni a támogatások sokaságával, előrehaladni az anyaország segítségével.

Az egybegyűlteket a házigazdák nevében Sztojkó József, a VMSZ városi szervezetének elnöke köszöntötte, aki kifejtette, hogy a helybeliek nagy örömére éppen a falusi turizmust helyezték előtérbe ezen a tájékoztatón, hiszen a legtöbb erzsébetlaki család éppen ebben látja megmaradását, boldogulását a szülőfalujában.

Nagy Miklós, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottsági tagja is szólt az egybegyűltekhez, aki a vajdasági emberek, gazdák támogatásának sikertörténetéről mondott összefoglalót, valamint idézte Pásztor Istvánt, aki a múlt heti tájékoztatón kimondta, hogy ez alkalom az ünneplésre, és a szép számú jelenlévő láttán annak a reményének is hangot adott, hogy többségük bizonyára az újabb pályázati kiírásnak az aktív szereplője is kíván lenni.

Ifj. Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy Magyarország lehetőséget nyújt, a VMSZ pedig lehetőséget teremt a fejlesztési programmal. Közép-Bánátban, öt községet beleérte, összesen 935 sikeres pályázatról lehet beszélni, ami annyit jelent, hogy több mint egy milliárd dinárnyi támogatás érkezett ebbe a régióba. A Vajdasági viszonylatban is ismertette a számadatokat, amely szerint a 10 és fél ezer sikeres pályázat pénzben mintegy 250 millió eurónyi beruházást jelent.

A Prosperitati Alapítvány munkatársai a hetedik pályázati kiírási tudnivalókat a helyszínen ismertették, amely keretében ezúttal falusi házak vásárlására, földvásárlásra, zárt rendszerű, munkaintenzív növénytermesztésre, állattenyésztésre, többéves ültetvényekre, kisfeldolgozók kapacitásának fejlesztésére, eszközbeszerzésre és szabványok bevezetésére is lehet pályázni.

Kónya-Kovács Otília
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Nem zárják be a muzslyai iskolát - illusztráció
2019. NOVEMBER 12.
[ 18:20 ]
A víz legutóbbi elemzése szerint hatásosak a szenttamási csatorna szennyezésének következményeit enyhíteni hivatott intézkedések, tájékoztatott a Vajdaság Vizei (Vode Vojvodine) közvállalat. A jelentések szerint a víz minősége javult a folyás irányában Verbásztól, az Óbecse–Gombos csatornán, mégpedig az áramlás...
2019. NOVEMBER 11.
[ 10:52 ]
Négy migráns eltűnt a Dunában Apatinnál, amikor illegálisan akarták átlépni a horvát határt, tudta meg nem hivatalosan az RTV. A polgároktól kapott meg nem erősített információk szerint az eset a Vagoni üdülőhelytől nem messze történt, ahol tíz migráns elvett egy csónakot, s a délutáni órákban azzal próbáltak meg...
2019. NOVEMBER 11.
[ 9:56 ]
Mementó 2019 címmel emlékeztek meg szombaton este az 1944 őszén elkövetett magyarellenes kegyetlenkedések halálos áldozatairól. A szomorú megemlékezés alkalmával a megjelentek először gyászmisén vettek részt a Szent István-templomban, majd mécsesekkel a kezükben sétáltak át a Tisza-hídnál felállított kopjafához. A...
2019. NOVEMBER 10.
[ 8:53 ]
Beolvasás folyamatban