Vajdaság
Ada: Újabb jelentős fejlesztések a Prosperitati Alapítvány támogatásával

Két jelentős gazdasági fejlesztést adtak át ma Adán, a Termometal és a T-1 Abraziv fémipari vállalatokban, amelyek közül az előbbi korszerű fémmegmunkáló gépeket, berendezések és szoftvert, az utóbbi pedig nagyteljesítményű fúró- és marógépet vásárolt a Prosperitati Alapítvány támogatásával.

A fejlesztések átadása alkalmából szervezett ünnepségeken dr. Palkovics László, Magyarország innovációs és technológiai minisztere, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint a cégtulajdonosok, a Termometal részéről Micsiz József Attila, a T-1 Abraziv részéről pedig Tóth Árpád és Tóth Tamás vágták át a szalagot.

Dr. Palkovics László igazi sikertörténetnek nevezte a vajdasági gazdaságfejlesztési programot, amelyet szavai szerint azért hoztak létre, hogy támogassák a fejlődni vágyó vállalkozásokat. Mint mondta, 2016 és 2019 között több mint 10 000 pályázatot támogattak, összesen 38 milliárd forinttal, aminek köszönhetően 78 milliárd forint összértékű beruházás valósult meg, jelentős mértékben erősítve nemcsak a szerb, hanem a magyar gazdaságot is. A miniszter kitért a program kapcsán megvalósuló munkahelyteremtési törekvésekre, valamint a jelenleg is nyitott pályázati lehetőségekre is.

Pásztor István megköszönte a magyar kormány támogatását, majd kifejtette, a vajdasági magyar közösség az egyetemes magyarság részeként abban érdekelt, hogy a nemzet felemelkedjen, majd hozzátette, ennek a felemelkedésnek valamennyien a részesei kívánunk lenni, hozzájárulva ezáltal annak minél eredményesebb megvalósulásához.

Micsiz József Attila, a Termometal tulajdonosa kiemelte, a Prosperitati Alapítvány pályázatán 1,3 millió euró vissza nem térítendő támogatás nyertek el, amihez további 1,3 millió euró önrészt, valamint 1,7 millió euró kamattámogatott hitelt tettek hozzá, és az összegből csúcsminőségű fémmegmunkáló gépeket szereztek be, valamint olyan berendezéseket és szoftvert, amelyek elősegítik a fejlődésüket.

Tóth Tamás, a T-1 Abraziv vezetője hangsúlyozta, a Prosperitati Alapítvány támogatásával megvalósult beruházásuk teljes értéke 480 000 euró, amihez az alapítvány 197 000 euró értékben nyújtott vissza nem térítendő támogatást, a fennmaradó részt pedig önerőből és banki kölcsönből fedezték, aminek köszönhetően olyan nagy teljesítményű fúró- és marógépet vásároltak, amelynek révén tovább tudják erősíteni a piaci pozícióikat, hozzájárulva ezáltal nemcsak a vállalatuk, hanem régió gazdaságának fejlődéséhez is.

H. A.
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Temerin: Szent Istvánra emlékeztek - illusztráció
2019. AUGUSZTUS 21.
[ 2:17 ]
Szent István-napi ünnepség Muzslyán - illusztráció
2019. AUGUSZTUS 20.
[ 22:07 ]
A Magyar Nemzeti Tanács Újvidéken, az M Stúdióban szervezett ünnepségen emlékezett a magyar államalapítás ünnepére, Szent István királyra, az államalapítóra. Ünnepi beszédet Igor Mirović a Tartományi Kormány elnöke, valamint Hajnal Jenő a Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondott. Az ökumenikus kenyérszentelést ünnepi...
2019. AUGUSZTUS 20.
[ 21:35 ]
Augusztus 20-án, Szent István napján a zentai Kertek Helyi Közösség épületében hagyományápoló csoportok adtak alkalmi műsort, majd a Lisieux-i Kis Szent Teréz millenniumi emléktemplomban megszentelték a Kárpát-medence kenyerét. Nemzeti ünnepünk alkalmából Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere köszöntőbeszédében...
2019. AUGUSZTUS 20.
[ 19:54 ]
A rendőrség a közlekedés veszélyeztetése miatt állított elő három verbászi fiatalt, a 21 éves M. R.-t és M. D.-t, illetve a 20 éves L. N.-t. A gyanú szerint a fiatalok hajnali két óra körül a Belgrád-Szabadka autópálya Verbásznál lévő vasúti felüljárójáról kukoricaszárat és betonblokkokat dobáltak az útra,...
2019. AUGUSZTUS 20.
[ 19:51 ]
Beolvasás folyamatban