Vajdaság
Megszületett a döntés: 2022-től újra járhatnak a vonatok Szeged és Szabadka között

A Magyar Közlönyben megjelent a kormányhatározat, miszerint a Szeged–Szabadka vasútvonal finanszírozásról már jövő tavasszal dönthetnek, 2022-re pedig már újra járhatnak a vonatok ezen a szakaszon, írja a Délmagyar.hu portál.

A kormányzat támogatja és megvalósítja a Szeged–Röszke–országhatár vasúti pálya és biztosítóberendezés korszerűsítését, valamint a szakasz villamosítását – olvasható a kormányhatározatban. A beruházó a magyar vasúttársaság lesz, és uniós forrásokat is bevonnak a fejlesztésbe. Ha minden jól megy, a kivitelezés már akár jövőre, de legkésőbb 2021-ben elindulhat. A személyforgalom 2022-re indulhat meg a vonalon, a tervek szerint a Szeged és Szabadka közötti menetidő 30-40 perc lesz majd.

Ez a vasútvonal annyira fontos a térségnek, hogy már áprilisban tárgyalt róla együttes ülésén a szerb és magyar kormány Szabadkán, ahol aláírtak egy szándéknyilatkozatot is a fejlesztésről. A tervek szerint Szabadkáról Baja irányába újból lefektetik a Trianon után megszüntetett vasútvonalat. Orbán Viktor szerint ez annyira fontos kérdés, hogy már korábban megbízta Lázár Jánost azzal, hogy kormánybiztosként foglalkozzon a kérdéssel. Lázár János szintén a szegedi sajtóháznak nyilatkozva azt mondta, hogy 800 milliárd forintból összesen 500 kilométeren épülhetne meg az új déli vasútvonal 8-10 év alatt. Pécsről Baja, Szabadka, Szeged, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Nagyszalonta és Nagyvárad érintésével érne el az új vasútvonal Debrecenbe.

Lázár János hangsúlyozta: az Alföldre a kormány gazdasági erőforrásként tekint, amelyben még bőven vannak tartalékok. Ezek kiaknázásához azonban elengedhetetlen a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. Ha ez a beruházás megvalósul, akkor a jelenleg szigetszerűen létező régiók, a szegedi és a pécsi között együttműködés kezdődhet, tette hozzá a kormánybiztos. Debrecen környékén pedig a BMW-gyár miatt fontos a megfelelő közlekedés. A képviselő szerint a vonal egyes szakaszai elővárosi vasútként is működhetnek majd, mint például a Szeged és Hódmezővásárhely között már épülő tramtrain.

A Szeged–Szabadka vasútvonalat azért is kell minél gyorsabban felújítani, mert ha megkezdődik a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújítása, a forgalmat Szabadkáról Szeged felé terelik, ahonnan majd a vonatok Budapest felé indulnak, írja a szegedi portál.

N. E.
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Delibláti
2019. SZEPTEMBER 11. [ 1:09 ]

Semmi értelme a vonal harmadát villamosítani. Vagy villamosítják a vajdasági részt is, vagy az egész csak pénzkidobás, pontosabban egy Magyarországon közismert politikai-gazdasági érdekkör újabb lopása.


Bakter
2019. SZEPTEMBER 2. [ 14:27 ]

Nem a VAJMÁ-val vitatkozom, hanem csak azt tartom elképesztőnek, hogy a politikusok évek óta hitegetik az embereket a cikkben szereplő vasútvonalak felújításával, miközben egy kapavágás sem történt még, miközben az első ígértek már talán 2020-ra vonatkoztak, ha nem korábbra.


München
2019. SZEPTEMBER 1. [ 20:10 ]

Bakter csak kötözködik. Szerintem az a célja, hogy megkérdőjelezze a Vajma szavahihetőségét. Azzal érvel, hogy "én ebből már semmit sem hiszek el". A dolog így vicces, de a szándék nem tisztességes.


Bakter
2019. SZEPTEMBER 1. [ 0:08 ]

Arról ne is beszéljünk, hogy ezen cikk szerint a Szabadka-Szeged vonal majd 2022-ben tehernentesíti majd a Budapet-Belgrád vonalat. Ami elméletileg addig kész lesz. Villamos üzemú lesz majd Szeged-Röszke? 40 perc Szabadka? Kedves Vajdaságma, hogyan higyjek ezek után egyetlen mondatuknak is?

Moderátor kommentje a fenti hozzászóláshoz:
2019. SZEPTEMBER 1. [ 15:21 ]
Azt hisz el, kedves olvasónk, a forrásunknak, amit csak akar. Úgy tesz, mintha nem tudná, hogy nem velünk vitatkozik. Ha nem vette volna észre, mi e témában a rendelkezésünkre álló információk alapján tájékoztatunk.

Kritikus
2019. AUGUSZTUS 31. [ 19:13 ]

Bakternek: Majd ha fagy, hó lesz nagy! A 980 as évek elején kimérték Szabadkán a közös YU/HU pályaudvar és vasúti határátlépő területét! Azóta is "épül".


Bakter
2019. AUGUSZTUS 30. [ 13:45 ]

Én ebből már semmit sem hiszek el. Most akkor mikorra készül el a Belgrád-Budapest vasútvonal?


Csütörtökön kezdődik a ZrBizNet, amelyet immár harmadik éve rendeznek meg a Medison Sportcsarnokban, illetve a mellette levő parkban. Ezúttal is háromnapos lesz a rendezvény - számos tartalommal. A hétfőn megtartott sajtótájékoztatón Saša Santovac, alpolgármester kiemelte, hogy az ország egyik legjelentősebb...
2019. SZEPTEMBER 17.
[ 7:13 ]
Kristi Karelsohnnal, Észtország budapesti nagykövetével tárgyalt Újvidéken Pásztor István, a Vajdasági Képviselőház elnöke. A találkozó központi témája az volt, hogy hogyan fűzhetnék szorosabbra az észt régiók és Vajdaság kapcsolatát. Észtországnak nincs nagykövetsége Szerbiában, ezért a magyarországi...
2019. SZEPTEMBER 16.
[ 16:23 ]
Az idén a pacsériak vendégszeretetét élvezhették a Kárpát- medencei testvérgyülekezetek találkozójának résztvevői, amelyen a házigazdák mellett ott voltak a kisújszállási (Magyarország), négyfalusi (Erdély), felsőrási és alsófalusi (Felvidék), valamint a salánki (Kárpátalja) gyülekezetek vezetői és tagjai. A...
2019. SZEPTEMBER 16.
[ 10:38 ]
Beolvasás folyamatban