Vajdaság
Újvidéki általános és középiskolások Guinness-rekordért zongoráznak

Az Isidor Bajić Zeneiskola diákjai és tanárai ma este a Városháza dísztermében megpróbálják megdönteni az egy zongorán egyszerre játszó emberek számának Guinness-rekordját.

Ma 21 órakor 23 diák és három tanár fog zongorázni, hogy megdöntsék a rekordot, amit most 18 szarajevói középiskolás tart. Egy zongorán egyszerre fogják előadni a zeneiskola egykori diákjának, az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatójának, Ivan Markovićnak a Hajnal (Zora) című művét.

A rekorddöntési kísérletet, amelynek szervezője az Európa Ifjúsági Fővárosa OPENS 2019, a Szabadság téren kivetítőn keresztül lehet követni, a város négy helyszínén (Városi Könyvtár, Porta, a Trčika villamos előtti tér és a Szerb Nemzeti Színház előtt, rossz idő esetén pedig a közeli fedett helyiségekben) nyílt zongoraórákat tartanak. 18 órától a már zongorázó diákoknak szervezik meg, 19 órától pedig mindenkit várnak, akinek kedve van kipróbálni.

A rekorddöntési kísérletben Mihajlo Racpeti (16), Saša Zahorjanski (15), Danijel Leš (15), Milica Vranješ (17), Tisa Lekić (18), Igor Dalagija (17), Boško Stojadinović (17), Luka Petrović (18), Milica Vujanović (17), Dunja Vranješ (18), Sara Todorić (12), Mateo Radimir (13), Lenka Škrbić (12), Nemanja Marčetić (13), Marija Šapovalova (12), Ivan Černuhin (11), Elena Jakšić (11), Laura Mađarić (9), Damjan Svijić (9), Stefan Svijić (10), valamint három tanár, Tijana Tenji, Aleksandra Vojnak és Slobodanka Stević vesz részt. (021.rs)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Zorana Mihajlović közlekedési miniszter azt mondta, hogy az Újvidék és Belgrád közötti gyorsvasúton zajló munkálatokat 2021 őszéig befejezik, így akkor a két város közötti távot fél óra alatt lehet majd megtenni vonattal. Mihajlović a Belgrád-Budapest gyorsvasút építési munkálatait tekintette meg a Belgrád...
2019. OKTÓBER 16.
[ 19:34 ]
A szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából a szabadkai Vöröskereszt az önkormányzat segítségének köszönhetően élelmiszert és tisztálkodási szereket tartalmazó csomagot osztott ki a rászorulóknak. Több mint kétezer csomagot állítottak össze. Ezek az étolaj, kristálycukor, liszt, száraztészta mellett...
2019. OKTÓBER 16.
[ 16:47 ]
Mint már hírt adtunk róla, szerda délelőtt, 9 óra körül kirabolták a Szabadka szűk központjában lévő Postatakarékbankot. A nyomozást segítheti, hogy több fotó is készült az elkövetőkről. Az egyik álarcos tettes a Dimitrije Tucović utcai épület előtt várta meg a bank munkatársát, pisztollyal a levegőbe lőtt,...
2019. OKTÓBER 16.
[ 16:39 ]
Beolvasás folyamatban