Kik és milyenek vagyunk? Identitások a Vajdaságban címmel tartott előadást a szabadkai VM4K Klubban dr. Klamár Zoltán néprajzkutató, egyetemi oktató. A többes szám nem véletlen, ahol sok náció él együtt, ott sokféle identitás alakul ki, létezik egymás mellett. A mai vajdasági társadalom ismét a polgári hagyományok felé fordulva alakítja önképét, önazonosságát. Ám ez a hagyomány is több rétegű és sokszor elbeszélnek egymás mellett az együtt élők, mi több, identitásuk azonos elemeit is másként élik meg.

Milyen a vajdasági magyarok identitástudata? Hogyan változott az elmúlt száz évben, Trianon óta? A lehetőséget kihasználva tettük fel a kérdést Klamár Zoltánnak.

- Az elmúlt száz évben igazából történt is meg nem is identitásváltozás. Ezt azért mondom, mert a XX. század végén, a XXI. század legelején a vajdasági magyarság néprajzi atlaszának volt egy identitás szócikke, tehát ha így nézzük, történt változás, más szempontból mégsem, hiszen a vajdasági magyarok néprajzi atlasza egy 100 éves periódust vizsgált és abból egy nagyon kis szegmens volt ez az identitás. A kérdés a XVIII. századtól húzódik egészen napjainkig. Annak, hogy vajdasági identitásról beszélhetünk, a XIX. századi események az okozói. A Habsburgok létrehozták a Temesi Bánságot és a Szerb Vajdaságot. Innen van ez a történeti név is. Ez mindenkinek másféle tartalommal jelenik meg, mindenki máshogyan gondol erre. Tény azonban, hogy létezik egy ilyen identitás, s ezen belül létezik egy vajdasági magyar identitás is.

- A ’70-es, ’80-as években a vajdasági magyarok elszigetelődtek Magyarországtól, talán még lélekben sem érezték anyaországnak. A rendszerváltás után mintha változott volna a helyzet.

- Igen ez kétségtelenül így van. Mindenki nosztalgiával gondol a Tito érára, a második jugoszláv korszakra. Az első időszak ugyanis közvetlenül Trianon után eléggé sanyarú helyzetbe hozta az itteni magyarságot. Utána Tito szocializmusának a második fele volt az, amikor kezdtünk egy kicsit jobban élni, kezdett kiteljesedni minden. Az úgynevezett testvériség-egység is kezdett szárba szökkenni, azaz a magyarságnak is kedvezni kezdett a helyzet. Hozzá kell tennem azonban, hogy

a ’60-as évek második felében, amikor kinyitott a szelep, s amikor el lehetett menni vendégmunkára, akkor a nemzetiségiek közül bizony nagyon sokan elmentek, felülreprezentálva, így a vajdasági magyarok is.

- De most is az a helyzet, hogy elsősorban a kisebbségek hagyták el az országot, a magyarok és a horvátok. A szerbek nem mentek ekkora arányban.

- Igen, ez érdekes és egyben identitásválságot is feltételez, mert nyilván azok veszik a vándorbotot a kezükbe, akik valamiért nem érzik jól magukat egy adott környezetben. Ha az a környezet barátságtalan, márpedig ha a politika úgy kívánja, akkor nagyon sokszor az, s akkor generálja ezeket a mozgásokat, s akkor elindulnak az emberek. Több generáció vett már részt vendégmunkában, s most látjuk azt, hogy pont azok kezdenek elmenni, azok a generációk, akiknek itt családot kellene alapítaniuk, fenn kellene tartani az iskolákat, óvodákat. Én úgy vélem, hogy egyértelműen identitásválságot élünk ilyen szempontból.

- A fiatalok esetében talán ez még inkább kifejezettebb. Ők még a szerb nyelvet sem hajlandóak megtanulni, inkább a nyakukba veszik a világot. Ön szerint valóban így van ez?

- Óriási hiba ez egyébként. De ha már ezt említette, akkor én meg megemlíteném azt, hogy

sajnos nagyon rosszul gondolkodnak a nyelvtanítás szempontjából. A szerbet nem idegennyelvként, hanem anyanyelvként próbálják tanítani, és ez óriási különbség. Magyarkanizsán még most is az van, hogy a szerb óvodások egymás között magyarul beszélnek, mert olyan környezetben szocializálódnak. Hogyan tanuljon meg ilyen körülmények között a magyar gyerek szerbül? A szerb kisgyerekek olyan szépen őznek, hogy hihetetlen!

- A kettős állampolgárság bevezetése milyen változást hozott az identitástudatunkban?

- Ha csak a baráti körömet hozom alapul és azokat a példákat mondom, akkor megosztotta igazából a közösséget. Egyik része nagy örömmel fogadta és van magyarigazolványa, a másik pedig kételkedve és a mai napig nincs meg ez a dokumentuma. Igazából egy ambivalens viszony alakult ki ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban. Tudom, hogy ez nagyon érzékeny téma és azt is tudom, hogy nagyon óvatosan kell, hogy fogalmazzak, de én ezt látom.

- Azt mondta, hogy identitásválságban vagyunk. Van-e erre gyógymód, van-e ebből kiút, vagy mit kell most tennünk?

- Őszintén megmondva, nem tudom. Azt viszont látom, hogy a mostani politikai nyitás, tehát a szerb politika és a magyar politika közeledése mindenképpen jó ebből a szempontból, mert kevésbé érzi a vajdasági magyar kisebbség a nyomást a vállán. Otthonosabban érzi magát otthonában, a saját környezetében, és ha ez így van, akkor stratégiailag tettünk valamit és akkor abban gondolkodik, hogy maradjon, és nem abban, hogy menjen.

- Ugyanakkor Vajdaságban most hatalmas a magyarok közti megosztottság, egymásnak feszülnek a táborok, óriásaik az indulatok. Ez is az identitásválságra vezethető vissza?

- Valószínűleg igen, mert én úgy látom, versengés is folyik, hogy ki magyarabb a másiknál. Én ezt zsákutcának gondolom, mert abban kell előre lépni, hogy mindenki otthon érezze magát, otthonának érezze azt a környezetet és ne akarjon onnan elmenni, több legyen, ami odaköti, mint ami űzi.