Vajdaság
Összefogással az óbecsei Városi Múzeumért

Óbecsére látogatott Dejan Masliković, a kulturális örökség és a kortárs művészet digitalizálásával megbízott segédminiszter, aki aggasztónak ítélte az óbecsei Városi Múzeum épületét, valamint az intézményben dolgozók munkafeltételeit.

Az 1953-ban alapított óbecsei Városi Múzeumnak a 19. század nyolcvanas éveiben épült épülete nagyjavításra szorul. Nem csak szépséghibáról van szó, a gond ennél komolyabb. A tetőszerkezet igen rossz állapotban van, beázott, a mennyezetről leomlott a vakolat. A kiállítótermet kénytelenek voltak lezárni. A múzeumhoz tartozó épületek, amelyek a műemlékek megőrzését lennének hivatottak szolgálni, hasznavehetetlenné váltak, a falakat, amelyek valamikor nem téglából épültek, kikezdte az idő vasfoga. Nem csak az épület állapota jelent gondot, hanem a benne lévő értékek biztonságos tárolása is. A miniszterhelyettesnek nem volt észrevétele az intézmény dolgozóinak munkájára, de hangsúlyozta a mostoha munkakörülmények változtatásának szükségességét. Felhívta a figyelmet, hogy az intézménynek jelentkeznie kell az év végén esedékes Városok a fókuszban pályázatra. A projektdokumentáció kidolgozása az önkormányzat és az intézmény feladata. Előbb depót kellene építeni és rendbe hozni az irodahelyiségeket az udvari részben, majd utána részletekben felújítani az egész épületet. A rossz körülmények ellenére, a múzeumban folyik az élet. Kiállítást szerveznek a kisebb teremben, digitalizációt végeznek, dolgoznak azokon a tárgyakon, amelyek az intézménybe érkeznek.

A teljes megoldás azonban csak összefogással oldható meg ami komoly anyagi befektetést jelent és meghaladja a községi kereteket.

Szilágyi Edit
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Óbecse: A halpusztulás nem szűnt meg - illusztráció
2019. NOVEMBER 16.
[ 20:37 ]
Felsőoktatási kiállítás - a vajdasági magyar felsőoktatási intézményekről, ösztöndíj lehetőségekről, kollégiumi kínálatról, és mindenről, amit a hazai továbbtanulás előnyeiről tudni kell – röviden így fogalmazták meg a szervezők, hogy mi is az EDU-EXPO. A szabadkai Karrierépítő Központ harmadik alkalommal...
2019. NOVEMBER 15.
[ 19:21 ]
Ennek kapcsán ma ülésezett a magyarkanizsai rendkívüli helyzetek törzskara, ugyanis a civil szervezetek, az illetékes szerek és az önkormányzat közösen megpróbálja szanálni a problémát. Magyarkanizsán Lackó Róbert, a helyi közösség elnöke és a 2015 óta a migránshelyzettel megbízott felelős személy foglalkozik...
2019. NOVEMBER 15.
[ 13:42 ]
Az elmúlt napokban megszaporodott a migránsok száma Magyarkanizsán és a város környékén, Martonoson és Horgoson. Eddig is volt belőlük, viszont mostanában egyre többet látni a települések központjaiban, főként az esti órákban. Ennek kapcsán ülésezett ma a magyarkanizsai rendkívüli helyzetek törzskara, ugyanis a...
2019. NOVEMBER 15.
[ 13:41 ]
Beolvasás folyamatban