Vajdaság
Négyéves a falugondnoki szolgálat a Vajdaságban
Betűméret:             

Négyéves a falugondnoki szolgálat. Az eddigi eredményekről, a felhasználók számáról és a további tervekről pénteken sajtótájékoztatón számolt be Kelebián, a Márton Áron Közösségi Házban Bús Ottó, a CMH koordinátora, Ric Gábor, a Caritas igazgatója és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Merni kell nagyokat álmodni, bár utána sokat kell dolgozni, hogy az álom beteljesüljön, mondta a sajtótájékoztató kezdetén Bús Ottó.

- A VMSZ a 2014-es köztársasági választásokra készülődve a zászlójára tűzte a falu, tanya, peremterületi gondnoki rendszer kialakítását. Mivel a magyar kormány is felkarolta az elképzelést, valamikor 2015 nyarán elindultak az előkészületek. Még ugyanazon év november 1-én megkezdte a szolgálatot 12 falugondnok, majd egy hónapra rá további két ember csatakozott a csapathoz, 2016 áprilisában pedig újabb hat munkatárssal bővült a hálózat. Így értük el a 20 főt, 17 önkormányzat 51 településén vagyunk azóta is jelen. Szerencsénk volt, mert a VMSZ mellett többen bekapcsolódtak ebbe a munkába, az egyház, a Caritas, a civil szféra, a helyi közösségek képviselői, s már az elején sikerült nagyon jó munkatársakat találni.

Bús Ottó elmondta, hogy az elmúlt négy évben szinte nem is érkezett negatív észrevétel a felhasználók részéről a falugondnokok munkájára. Ez nagyon fontos, mert egy bizalmi kapcsolatot kellett a legelején kialakítani. A munkatársak a kiválasztásuk után képzéseken vettek részt, s közben a szolgálatot is felszerelték, mind a 20 falugondnok rendelkezik gépkocsival, s minden olyan eszközzel – a létráról a vérnyomásmérőig – ami szükséges ahhoz, hogy a feladatukat el tudják látni.

Ric Gábor, a Caritas igazgatója, a falugondnoki szolgálat szakmai koordinátora elsőként köszönetet mondott a VMSZ-nek, a CMH irodának, a falugondnokoknak és a megsegítetteknek is.

- Mindenki hozzá kellett, hogy tegye a saját részét, hogy az a szolgálat működőképes legyen. Egyik oldalról források kellettek, hogy munkatársakat tudjunk terepre küldeni, a másik oldalról, az idősek részéről pedig bizalom. A felhasználóink, a megsegítettek olyan 65 év feletti személyek, akik családi segítség nélkül vannak és szegények. Gyakorlatilag mindennapi, otthoni megélhetésük kérdőjeleződött meg. Nagyobb közösségekben a házi ápolási szolgálatok lehetővé teszik, hogy ezek az emberek minél tovább otthonaikban maradhassanak, a falvakban viszont ez megoldatlan probléma volt. Négy évvel ezelőtt a közösségünk erre választ tudott adni. A húsz munkatársunk 51 helységben megközelítőleg 770 idős ember mindennapjait teszi élhetővé.

Ric Gábor elmondta, hogy a falugondnokok elvégeznek minden olyan munkát, ami szükséges ahhoz, hogy a felhasználóik lakóháza élhető legyen, bevásárolnak, beszerzik a gyógyszereket, vérnyomást mérnek, ha azt tapasztalják, hogy orvosi beavatkozásra van szükség, akkor elviszik az idős személyt a megfelelő helyre, de akár az ügyes-bajos dolgaik intézése céljából is elszállítják őket az illetékes intézménybe.

Pásztor István, a VMSZ elnöke arról beszélt, hogy megpróbálnak többször is nagyot álmodni és megfelelni azoknak a kihívásoknak, amivel az élet szembesíti őket.

- Nagy különbség van politizálás és politizálás között. A szimbolikus politika művelői nagyokat mondanak időnként, de azok a mondatok valójában köszönő viszonyban sincsenek egymással. Mi más utat járunk, egy valós, érdekérvényesítő, érdekképviseletet felvállaló politizálásnak a megtestesítői vagyunk. A millió példa közül az egyik ez a szolgálat. A valós politizálás azt jelenti, hogy amikor felmerül az igény, akkor sokat járunk utána, hogy azt meg tudjuk valósítani, majd utána napról napra teszünk azért valamit, hogy azt talpon tartsuk, kibontakoztassuk.

Pásztor István elmondta, hogy a véletlen úgy hozta, hogy durván egy hete volt négy éve, hogy a falugondnoki rendszert elkezdték működtetni és egy hét választ el bennünket attól, hogy négy éve legyen annak, hogy a magyar kormány elfogadta az indítványukat és elkezdődött a gazdaságfejlesztési program. Mindkettő nagyon fontos pillanat volt, mert tevőlegesen napi rendszerességgel, kiszámítható módon a szülőföldön való boldogulásnak, a megmaradásnak , a mindennapok megoldásának az eszköztárát jelentette ez a két program. Pásztor István hozzátette, hogy az elmúlt években volt alkalma belelátni a munkába, s bátran állíthatja, hogy ez egy szolgálat.

- A rendszeresen vezetett elszámolások alapján 73 872 látogatás bonyolítottak a falugondnokok. Ezek a látogatások azért fontosak, mert a gondozottak a látogatás napjához kötik a hetüket. Van, aki rájuk nyissa az ajtót, el tudják mondani, hogyan vannak, el tudnak beszélgetni, van, aki megigazítja a cserepet a házon, összevágja a fát... A gondnokok a 73 872 látogatás alkalmával 174 343 szolgáltatást végeztek el. Ezek a számok mutatnak rá a feladat összetettségére, s mindarra, amire ez a rendszer épül.

Pásztor István köszönetet mondott a CMH irodának és a Caritasnak, az előbbinek azért, mert befogadta ez a programot és jogi keretek között működteti, az utóbbinak pedig azért, mert partnerséget vállalt mindebben, s szakmai segítséget biztosított a rendszer működtetéséhez, illetve, hogy segített kiválasztani azokat, akik rászorulnak az ilyen jellegű szolgáltatásra.

- Ez a rendszer arra is jó példa, hogy bemutassa, mit jelent az általunk művelt módon a politikának, a civil szférának, illetve az egyházi és karitatív civil szférának az együttműködése. Szeretnék ugyanakkor köszönetet mondani a magyar kormánynak is, hogy támogatott bennünket. Támogatni csak azt lehet, akinek elképzelése van. A falugondnoki rendszer pedig a mi elképzelésünk, akárcsak a gazdaságfejlesztési program.

A gazdaságfejlesztési programot azóta kiterjesztették a Kárpát-medence más vidékeire is, a falugondnoki rendszer azonban csak a Vajdaságban működik. A politika ilyen módon jut le az egyéni emberek szintjére. Nemcsak a kisgyermekes családokról gondoskodnak tehát, hanem az idős emberekről is. A tervekről Pásztor István elmondta, hogy ki szeretnék bővíteni a szolgáltatást Törökkanizsára, Oromra, Tóthfalura, Felsőhegyre, Bogarasra, Csókára, Hódegyházára, Szajánra, Temerinre és Tiszakálmánfalvára. Jelenleg az ehhez szükséges anyagiak biztosításán dolgoznak. Pásztor István reméli, hogy a következő év elején a rendszer tervezett bővítését el tudják érni. Beszámolt a VMSZ elnöke arról is, hogy Mága Zoltán koncertkörútján 15 és fél ezer euró gyűlt össze, ez az összeg is a szolgálathoz kerül, illetve a 753 támogatott személyhez.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában az önkormányzati és a helyi közösségi választásokról, a szabadkai és palicsi fejlesztésekről, valamint a szerb-magyar határátkelők munkaidejének bővítési terveiről is beszélt, számolt be róla a pannonrtv.com. Az önkormányzati és helyi közösségi...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 21:41 ]
Beolvasás folyamatban