Vajdaság
Zenta: A magyarellenes kegyetlenkedések áldozataira emlékeztek

Mementó 2019 címmel emlékeztek meg szombaton este az 1944 őszén elkövetett magyarellenes kegyetlenkedések halálos áldozatairól. A szomorú megemlékezés alkalmával a megjelentek először gyászmisén vettek részt a Szent István-templomban, majd mécsesekkel a kezükben sétáltak át a Tisza-hídnál felállított kopjafához.

A magyarellenes kegyetlenkedések áldozatainak emlékére rendezett alkalmi műsor keretében Burány Hajnalka községi képviselő és Sztantity Szebasztián, a VMSZ Zenta községi alelnökének elhangzott gondolatai idézték fel a véres történelmi eseményeket

Burány Hajnalka hangsúlyozta, hogy ez a hely közös szenvedéstörténetünk része, eleven bizonyossága annak, hogy amit akár személyesen, akár közösségként sikerült túlélnünk, az erősebbé tesz minket.

Sztantity Szebasztián az atrocitások részleteire kért ki. Elmondta, hogy Zenta sem volt kivétel azon települések sorából, ahol a bevonult partizán egységek katonai közigazgatást, önkényuralmat, terrort vezettek be. Az akkori ítélkezők kimondták, hogy a magyar nem lehet tagja a népfelszabadító bizottságnak, kimondták, hogy a magyar nyelv használata tilos, szóba került a magyarok kitelepítése is. Ezekben a napokban háborús bűnösként vagy száz embert fogtak el. Egy leginkább önjelölt rögtönítélő bíróság 1944. november 9-én este 64 zentai polgárt ítélt halálra. Az elfogott embereket kettesével összedrótozva, fegyveres kísérettel a Tisza-partra terelték, s az árvízvédelmi árkoknál tarkólövéssel végeztek velük. A Tisza-parton kivégzettek mellett további 51 magyar és német hadifogoly a zentai laktanyában lelte halálát.

1994-ben a zentaiak a Délvidéken az elsők között állítottak elméket a megtorlás áldozatainak. Azóta Tóth Horti Gábor egykori polgármester kezdeményezésére a köztemetőben emlékmű őrzi a mártírhalált halt polgárok emlékét. A megtorlások helyszínén pedig 2006-ban Recskó Béla kopjafakompozíciójából építtetett emlékhelyet, amelyet Szeles Oszkár esperes-plébános sírhellyé szentelt és minden évben gyászmisét tart az elhunytak lelki üdvéért.

Az ártatlan áldozatok nevének felolvasását követően az önkormányzat, a pártok, szervezetek, az áldozatok családtagjai, illetve Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa nevében, dr Rusz Radován konzul helyezték el az emlékezés virágait.

A kegyeletadó koszorúzás alkalmi műsorában közreműködött a zentai Délibáb vegyes kórus és Baráth László, aki tárogatón játszott.

Rúzsa Mária
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Cinike
2019. NOVEMBER 10. [ 13:15 ]

Micsoda PC kifejezés az ott elkövetett vérengzésekre..


sisvan
2019. NOVEMBER 10. [ 12:06 ]

Soha nem kellene többet ártatlan embereket bántalmazni.


Szigorú biztonsági intézkedések közepette tartotta meg 14. rendes ülését a Magyar Nemzeti Tanács. Szabadkán egy nappal az ülés előtt léptek életbe azok a korlátozó és biztonsági rendelkezések, amelyek szabályozzák, hogy miként lehet rendezvényeket tartani zárt térben. Lulić Emil, az MNT hivatalának vezetője az ülés...
2020. JÚLIUS 10.
[ 13:14 ]
Ülj le, ne ülj fel! mottóval szervezték meg Nagybecskereken tegnap este a tiltakozást a város központjában, így csatlakoztak a belgrádi és az újvidéki tiltakozó polgárokhoz, akik elégedetlenségüket fejezik ki az általános helyzet miatt, különös tekintettel a kijárási tilalom bevezetése ellen, továbbá amiatt, hogy...
2020. JÚLIUS 10.
[ 12:41 ]
A Vajdasági Klinikai Központban (KCV) császármetszéssel megszült két asszony, akiknél kimutatták a koronavírust. Az újszülöttek jól vannak és a KCV szülészeti osztályán állandó felügyelet alatt állnak. Mindkét szülés rendben zajlott le, a kismamák állapota stabil. Tekintettel arra, hogy mindkét asszonynak...
2020. JÚLIUS 10.
[ 11:45 ]
Beolvasás folyamatban