Vajdaság
Zenta: Az önismeret útján a piackutatástól a pályaválasztásig
Betűméret:             

Újabb kiváló hangulatú és igen előremutató eszmecserét hozó estet tartottak tegnap este Zentán, a BeeHome Közösségi Ház Karriertervező elnevezésű programsorozata keretében, ahol az érdeklődők ezúttal három érdekes szakmával, illetve három izgalmas életúttal ismerkedhettek meg.

Az est vendégei Cakó Sarolta fizikus, Szepesi Zoltán pszichológus és Sztantity Szebasztián politológus voltak, akik Bózsó Izabella, a rendezvény moderátora kérdéseire válaszolva meséltek a pályaválasztásuk, a tanulmányaik elvégzése, a munkába állásuk és a munkavégzésük során szerzett legfontosabb tapasztalataikról, a döntéseikről és azok meghozatalának mechanizmusáról, az általuk választott hivatás előnyeiről és hátrányairól, valamint nem utolsósorban az őket a mindennapok során mozgató, és ezáltal az egész tevékenységüket meghatározó motivációs erőkről is.

Ahogyan az már a bemutatkozásuk során is kiderült,

mindhárman Szerbiában végezték egyetemi tanulmányaikat, igaz, ez a döntés 19 évesen korántsem volt annyira egyértelmű számukra, mint amilyennek mai szemmel tűnik, hiszen voltak más lehetőségek is a tarsolyukban, végül azonban mégis tudatosan választották az itthoni továbbtanulást, és a hiányos szerb nyelvtudásból fakadó nehézségek sem riasztották el őket a célkitűzéseik megvalósításától.

Mindannyian egyetértettek azonban abban, hogy a pályaválasztás egyfajta piackutatást is igényel, viszont nem elég csupán azt felvázolni, hogy milyen szakmákkal lehet majd sokat keresni, hanem az is rendkívül fontos, hogy az ember szeresse a hivatását, amit persze sok tényező befolyásolhat, köztük például a munkahelyi légkör és a kollégák milyensége is. Ennek kapcsán azt is boncolgatták, hogy az-e a megfelelőbb, ha az ember saját főnöke, vagy az, ha alkalmazottként dolgozik, hiszen mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is, éppen ezért végül arra a megállapításra jutottak, hogy erre a kérdésre nincs biztos recept, az embernek ismernie kell annyira saját magát, hogy megtalálja rá a saját válaszát, csakúgy, mint ahogyan az az élet számos egyéb meghatározó jelentőségű kérdése esetében is lenni szokott.

A Karriertervező elnevezésű rendezvénysorozat az Adai Színtársulat Kulturális Egyesület, az Intellektus Civil Szervezet és a Zentai Gimnázium szervezésében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Zenta község önkormányzata támogatásával valósul meg.

H. A.
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban