Vajdaság
A VMSZ egyedül indul a választásokon
Pásztor elítélte a bejelentett ellenzéki bojkottot
Betűméret:             

A szerbiai ellenzék a választások bojkottjával próbálja leplezni támogatottságának a csökkenését – nyilatkozta Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője a Večernje novostinak.

Pásztor rámutatott, ahogy ez ilyen esetekben más országokban is történni szokott, az ellenzék arra hivatkozik, hogy demokráciadeficit van, és nincs sajtószabadság. Hangsúlyozta, örül annak, hogy nem került sor előrehozott politikai erőpróbára. Ez ugyanis arról tanúskodik, hogy stabil a szerb társadalom.

Jelezte, hogy a VMSZ egyedül indul a tavaszra esedékes megmérettetésen. Azt szeretné, ha a parlamenti választások után folytathatná munkáját a jelenlegi kormánykoalíció, melynek elmúlt négyévi munkájával elégedett a VMSZ elnöke.

Így van ez annak ellenére is, hogy voltak kérdések, amelyekben nem értettek egyet a Szerb Haladó Párttal, de párbeszéd útján igyekeztek megoldást találni a vitás kérdésekre – tette hozzá Pásztor István. (RTV/Novosti)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban