Vajdaság
Horgos: Elszállították a faluból a migránsok egy részét

Fokozott rendőri jelenlét volt tapasztalható a keddi nap folyamán Horgoson, miután hajnalban mintegy 70 fős migráns csoport megpróbálta áttörni a határkaput Röszke 2-n, hogy bejusson az EU területére. A sikertelen akció után a bevándorlók Horgos különböző pontjain kezdtek csoportosulni, ami aggodalommal töltötte el a helybelieket.

A reggel történtek a szerbiai hatóságokat is akcióra késztették. Horgosi lakosok közlése szerint több rendőrautót is lehetett látni a faluban, illetve rabszállító kocsit. A rendőrök mellékutcákban terelték össze a bevándorlókat. Később a rabszállító villogva hajtott el a településről. Sajtóinformációk szerint a begyűjtött migránsokat befogadó központokba szállítják.

Horgoson ma nagyszámú forgatócsoport is jelen volt, hogy az eseményekről tudósítsanak. A helyiek szerint azonban néhány nap múlva ismét visszaáll az eredeti állapot, hisz folyamatosan érkeznek néhány fős csoportokban a menekültek a településre.

A Horgos 2 átkelő ma egész nap zárva van, ami ugyancsak megnehezíti a helyiek életét, hisz nagyon sokan Magyarországon dolgoznak, kerékpárral járnak át, s autóbusszal vagy szervezetten, külön kocsikkal mennek tovább a munkahelyükre, a Horgos 1-en viszont tilos a kerékpáros és gyalogos közlekedés.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szombaton délután a magyarkanizsai városháza dísztermében szép számban gyűltek össze a helyi polgárok és a község képviselői, hogy a lakossági fórumon keresztül informálódjanak és tegyék fel kérdéseiket, osszák meg aggodalmukat a vezetőséggel a három hónapja tartó migránsválsággal kapcsolatban. A polgárok...
2020. FEBRUÁR 16.
[ 10:20 ]
Az óbecsei Községi Képviselő-testület dísztermében szombaton ünnepélyes keretek között osztották ki az idei ösztöndíjakra vonatkozó szerződéseket. A pályázatot 60 állami felsőoktatási intézményben tanuló kiemelkedő eredményeket felmutató egyetemista részére írták ki. Követve a régi gyakorlatot, az...
2020. FEBRUÁR 16.
[ 9:04 ]
A muzslyai Emmausz Fiúkollégium és a nagybecskereki Szathmáry Karolina Leánykollégium az idén is közösen szervezte meg a végzős diákok szalagavató ünnepségét. A búcsúzó leányok 15-en vannak, a fiúknál kettővel kevesebb, 13 végzős röppen majd ki a tanév végén ebből az intézményből. Az ünnepi műsort egy...
2020. FEBRUÁR 15.
[ 19:33 ]
Beolvasás folyamatban