Vajdaság
Magyarkanizsa: Lakossági fórum a migránsválságról
Betűméret:             

Szombaton délután a magyarkanizsai városháza dísztermében szép számban gyűltek össze a helyi polgárok és a község képviselői, hogy a lakossági fórumon keresztül informálódjanak és tegyék fel kérdéseiket, osszák meg aggodalmukat a vezetőséggel a három hónapja tartó migránsválsággal kapcsolatban.

A polgárok aggodalma több szintre is kiterjedt, aminek hangot is adtak a lakossági fórumon. Kecskés Takács Éva helyi lakos is felszólalt. Elmondta, a helyiek félnek, sokan már sötétedés után nem merészkednek az utcára sem, emellett pedig felhívta a figyelmet arra, hogy nem megoldás a migránsok folyamatos elszállítása sem.

- Ez a helyzet tarthatatlan. Én úgy látom, hogy fiatal férfiak vannak itt, nevetnek rajtunk, ahogy én érzem, tehát ez egy megoldatlan valami, ami itt van, és hiába viszik el őket máshova, utána visszajönnek, vagy átmennek Bánátba, ahol szintén, a tehetetlen idős emberek szembesülnek ugyanezzel a helyzettel, tehát ez sem megoldás – adott hangot aggodalmának Éva.

Szóba került többek között az is, hogy a községben tanyázó migránsok kulturálatlanok, az utcán végzik dolgukat, hogy tele van a város nem helyi taxisokkal, akik hordják, segítik őket, betörnek a házakba, emellett pedig fertőzéseket is hordozhatnak.

- Az általános elégedetlenség szinte minden egyes életszférát érintett, ami a migránsokat illeti. Úgy a közbiztonságot, a közegészséget, ami az esetleges vírusok, járványok kirobbanását illeti, az ingatlanok biztonságát és biztosítását, én úgy láttam ezek voltak leginkább a fő témák – nyilatkozta az egyik szervező, Pejak Dejan, aki a Magyar Mozgalom képviselője.

Az esemény koordinátora Halász Mónika, szintén a Magyar Mozgalom községi képviselője volt, aki kiemelte, hogy a lakossági fórum elsődleges célja az volt, hogy az illetések magyarázzák meg és mutassák fel azokat az intézkedéseket, amiket eddig sikerült elérni a migránsokkal kapcsolatban a községben. Hozzátette, minden panaszt és kérést jegyzőkönyvbe vettek és ezáltal konkrét javaslatokat és határidőket fogalmaztak meg az illetékesek felé.

- A célunk az volt, hogy a fórum végén konkrét javaslatok is szülessenek, amelyek segítenek megoldani ezeket a kérdéseket és aggályokat, amelyeket a polgárok megfogalmaztak. Így aztán, csak hogy néhányat említsek, azt kérjük, hogy az államfő tíz napon belül nyilatkozzon arról, hogy mi az államnak az álláspontja a migránskérdéssel kapcsolatban. Továbbá kérjük, hogy 20 napon belül készítsenek egy járvány-megelőzési akciótervet, valamint, hogy az ingatlanokban keletkezett károkat térítsék meg. Ide tartozik még az is, hogy jelszóval lássák el a nyílt wifi hálózatot a kisparkban, valamint, hogy Magyarkanizsán, a helyi önkéntesek és a válságot kezelő emberek helyett, a szerbiai rendőrség megfelelő alakulatai, szervei vegyék át teljesen a migránsok felügyeletével, követésével és az esetleges rendőri beavatkozásokkal kapcsolatos tevékenységet – hangsúlyozta a fórum után Halász Mónika, aki hozzátette, szeretnék azt is, ha a menekültügyi törvényt módosítanák, hogy ne léphessen be az országba olyan személy, akinek nincs valamilyen, személyazonosságát igazoló dokumentuma.

Az eseményen részt vett Lackó Róbert, a helyi válságstáb vezetője is, aki 2014 óta foglalkozik a migránskérdéssel a községben. Mindenekelőtt türelmet kért a lakosságtól, hiszen elmondása szerint nem fog a válság egyik napról a másikra megoldódni.

- Segítség kell, főleg állományban, hiszen a rendőreinkre jobban kell, hogy számítsunk, habár ahogy én látom, maximálisan ténykednek a községünkben ezzel az állománnyal, de azt is elmondtam, hogy a lakosságnak is egyszerűen megértőbbnek kell lennie, habár megértők. Be kell jelenteni minden esetet a rendőrségen, hiszen most arról volt szó, hogy atrocitások vannak, a rendőrségen viszont egyetlen egy bejelentett atrocitás sincs. Az önkormányzat helyi szinten mindent megtesz, de ez sajnos nem elég. Mi próbálunk nyomást gyakorolni a felsőbb szintekre, hiszen Pásztor Bálint parlamenti képviselő is felszólalt az érdekünkben, ugyanúgy, mint Deli Andor Brüsszelben – emelte ki Lackó Róbert.

A lakossági fórumon meghívottként részt vett még Fejsztámer Róbert polgármester és Nebojša Rakić alpolgármester is, akik legjobb tudásuk szerint válaszoltak a lakossági kérdésekre, panaszokra.

Bartok Zsófia
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában az önkormányzati és a helyi közösségi választásokról, a szabadkai és palicsi fejlesztésekről, valamint a szerb-magyar határátkelők munkaidejének bővítési terveiről is beszélt, számolt be róla a pannonrtv.com. Az önkormányzati és helyi közösségi...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 21:41 ]
Beolvasás folyamatban