Vajdaság
Kisállat-kiállítást tartottak a hétvégén Székelykevén

A rendezvénynek nagy hagyománya van Székelykevén, ugyanis ez volt az ötvenedik kisállat-kiállítás. Kisállatokat, díszmadarakat, baromfikat láthattak az érdeklődők, emellett vásárolni is lehetett.

Az állattenyésztők, akik évről évre visszajárnak a kiállításra, azt mondják, a hatalmas érdeklődés miatt megéri nekik részt venni a rendezvényen.

Brkić Nebojša állattenyésztő, Omlód: „Minden évben eljövök a kiállításra. Pulykákat, kakasokat, postagalambokat, kanárikat szoktam hozni. Most nagyon jól jártam, a kanárikat mind eladtam, valamint eladtam a nyulakat is. Kiválóan alakult az idei kiállítás.”

A háromnapos rendezvény minősítő kiállítás és egyben verseny is. Bogos Tivadar a rendezvény szervezője kiemelte: „pénteken hozzák a galambokat, a jószágot, a papagájokat. Este, délután felé megindul az értékelés, ide kiváló minőségű és regisztrált bírók jönnek Pancsováról, Újvidékről, Versecről, minősítik a galambokat meg a kiállított jószágot. Utána szombaton ilyen lazított formában zajlik tovább a kiállítás, valamint folytatódik vasárnap a híres vásárral.”

Idén több mint ezer látogatója volt a rendezvénynek. A legtöbb kiállító visszatérő résztvevő a székelykevei rendezvényen - tette hozzá a szervező. (Pannon RTV)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szabadka város külön számlát nyitott, amelyre az önkéntes adományokat várják a koronavírus elleni harchoz. A rendkívüli helyzetek városi törzskara indítványára az illetékes pénzügyi igazgatóság megnyitotta a külön számlát, amelyre mind a magán-, mind a jogi személyek befizethetik adományaikat. Dinárszámla:...
2020. MÁRCIUS 30.
[ 16:34 ]
Módosítani fogják Kishegyes Község képviselő-testületének ügyrendi szabályzatát és ezzel lehetővé teszik az ülések elektronikus formában történő megtartását. Minden más intézményhez és szervhez hasonlóan a testületnek is igazodnia kell a jelenlegi helyzethez – tette közzé a közösségi oldalon Sárközi István, a...
2020. MÁRCIUS 30.
[ 13:50 ]
Elkezdték osztani a folyékony fertőtlenítőszert Magyarkanizsa község területén, mind a kilenc helyi közösségben a polgárok részére az önkormányzat rendkívüli helyzetekkel megbízott törzskarának szervezésében. Minden községbeli polgár igényt tarthat a nátium-hipoklorit oldatra, a mely fertőtlenítőszer vírusölő...
2020. MÁRCIUS 30.
[ 12:37 ]
Beolvasás folyamatban