Vajdaság
Az MNT szerb nyelvi felzárkóztató képzést szervez

A Magyar Nemzeti Tanács – az ösztöndíjprogram keretein belül – intenzív szerb nyelvi tanfolyamot szervez annak érdekében, hogy a szerbiai felsőoktatási intézménybe felvételiző egyetemisták szerb nyelvtudását olyan szintre fejlesszék, amellyel könnyebben vehetik a szerb nyelven történő továbbtanulás jelentette akadályokat, közölte az MNT sajtószolgálata.

Az anyanyelven szerzett tudás a legminőségesebb ismeret. A szülőföldön folytatott felsőoktatási továbbtanulás pedig annak záloga, hogy itthon is boldogulhatunk szerzett képzettségünkkel és szakértelmünkkel. Ennek egyik esélye és lehetősége, hogy anyanyelvünkön kívül minél több nyelvet, de mindenekelőtt környezetünk nyelvét, a szerb nyelvet minél tökéletesebben ismerjük meg.

Ennek érdekében a Magyar Nemzeti Tanács harmadik osztályos középiskolások részére az idén is ingyenes 80 órás, két részből álló, megfelelő tudásszintű nyári szerb nyelvi felzárkóztató képzést szervez 2020. július 6-a és 17-e között hét helyszínen: Adán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Szabadkán, Temerinben, Topolyán és Zentán, de az érdeklődők számától függően új helyszíneken is. A képzés az újvidéki Európa Kollégiumban fejeződik be 2020. július 20-ától egyhetes közös nyelvi táborozással.

Számunkra is nagyon fontos mindenki egészsége, ezért minden óvintézkedést betartunk megőrzése érdekében!

Jelentkezni a Magyar Nemzeti Tanács nyári szerb nyelvű képzésére a diákok osztályfőnökénél, vagy az oktatas@mnt.org.rs villámpostacímen és a 024/524-534-es telefonszámon lehet.

Jelentkezési határidő 2020. június 1-je.

A Magyar Nemzeti Tanács programja megvalósul Magyarország Kormányának támogatásával – a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap közreműködésével - írja a Magyar Nemzeti Tanács sajtószolgálata.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Nagybecskerek lélegezni szeretne! - illusztráció
2020. AUGUSZTUS 13.
[ 19:28 ]
A kisoroszi Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ egy képzőművészeti pályázatot írt ki a begaszentgyörgyi, a magyarcsernyei és a nagykikindai község általános iskolás diákjai részére, akiktől azt kérik, hogy bármilyen technikával alkossák meg Szent István királyt, és azt lefotózva küldjék el...
2020. AUGUSZTUS 13.
[ 18:49 ]
A Nagybecskereki Egyházmegye egyetlen Mária-kegyhelyén, Töröktopolyán elmarad a búcsú, illetve az ünnepi szertartásokra nem tudják fogadni a zarándokokat. A Nagykikinda Község válságtörzse a koronavírus járvány miatt nem engedélyezi a töröktopolyai búcsú megtartását, és a hivatalos rendelkezések értelmében csak 10...
2020. AUGUSZTUS 13.
[ 17:22 ]
A Vajdasági Klinikai Központban jelenleg 181 koronavírussal fertőzött beteget kezelnek, közülük 9 személy lélegezetőgépen van – áll az intézmény által kiadott közleményben. Hozzáteszik, a Katonakórházban ápolt páciensek száma 14. Az egészségügyi intézmény illetékesei arra kérik a polgárokat, hogy továbbra...
2020. AUGUSZTUS 13.
[ 16:48 ]
Beolvasás folyamatban