Vajdaság
Pacsér: Helyi ízek – helyi értékek, házi termék, házi íz

Az online zárókonferenciát követő sajtótájékoztatóval ért véget Pacséron a Helyi ízek – helyi értékek elnevezésű Iterreg – IPA CBC projektum, melynek kedvezményezettjei a magyarországi, Bácsalmási Önkormányzati Közszolgáltatási Közhasznú Nonprofit Kft., és a szerbiai, helybeli Mezőgazdasági Termelők Egyesülete. Az értekezleten összegezték a tapasztalatokat, és vázolták az esetleges, későbbi lehetőségeket.

Mint elhangzott, a Helyi ízek – helyi értékek elnevezésű határon átnyúló IPA projektum 2018. június 1-től 2020. május 31-ig tart, értéke 234 585 euró, melyből a vajdasági partnernek 76 149 euró jutott. Céljáról Balassa Endre projektmeneger tájékoztatott. Tudatta, hogy a projektben közel 120 vajdasági és bácsalmási termelő vett részt. Legfőbb célja az volt, hogy szélesítse az érintett határ menti régiókban működő szociális gazdaság szereplőinek ismereteit. Arra törekedtek, hogy erősítsék a szociális vállalkozások határon átívelő együttműködéseit és azok piaci pozícióját. „ Az egyik célunk az volt, hogy a helyi termékekre és régi mesterségekre ráirányítsuk a közösség figyelmét, a másik pedig a szociális vállalkozások témaköre, ami Szerbiában és Vajdaságban is egy picit tabu téma. Akik nem ismerik kellően ezt a témakört, azok szociális vállalkozások alatt szociális esetek dolgoztatását értik, holott olyan vállalkozásokról van szó, amelyeknek olyan dimenziója van, hogy a hasznot a közösség szolgálatába fordítják vissza.“ A témák kapcsán a határ mindkét oldalán készültek felmérések, stratégiát dolgoztak ki, amelyeket megosztanak az érintett kormányzati szervekkel. Javaslatokat tesznek, amelyben kihangsúlyozzák a szociális gazdaság szereplőinek jelentőségét a helyi élelmiszerek és a kézműves termékek piacának fellendítésében.

A projektum résztvevői kilenc vásáron mutathatták be portékáikat, amelyeken az átlagos látogatottság öt-hatszáz fő volt alkalmanként. Az észak-vajdasági termelők tanulmányúton vettek részt, többek között Bácsalmáson, Madarason és Mórahalmon, ahol ottani kistermelőkkel vették fel a kapcsolatot. A tanulók számára régi mesterségeket bemutató fotópályázatot hirdettek, kvízt szerveztek, a nyertes osztályok tanulmányi kirándulásra mentek Ópusztaszerre.

Mindkét helyen, Bácsalmáson és Pacséron is létrehoztak egy helyi termékeket árusító boltot, amelynek felszerelése Pacséron folyamatban van. „A következő fázisokban a helyi ízek-helyi termékek értékesítésére kerül itt sor, ahol a pacséri és környékbeli kistermelők termékeit összpontosítjuk egy helyre. Összefogjuk a kistermelőket, hogy termékeiket egy helyen tudják értékesíteni. Kiépítettünk egy részleget is, ahol elő tudjuk állítani a hazai ízeket, lekvárokat, befőtteket stb., amilyeneket otthon készítettünk“ – tudatta Miklós József, a Mezőgazdasági Termelők Egyesületének elnöke, aki hangsúlyozta, hogy adalékmentes házi termékekről, házi ízekről lesz szó.

A bácsalmási tapasztalatokról Bartha Tiborné Gáli Ágnes projektmeneger számolt be, kiemelve, hogy ebben a közösségben már bebizonyosodott a szociális szövetkezetek létjogosultsága. Dr. Ricz András, a szabadkai Re. Cons Tanácsadó Ügynökség képviseletében helyi termékekkel és régi mesterségekkel kapcsolatos kutatás eredményeit prezentálta, Erős Ervin pedig az újvidéki Hrio tanácsadó szervezet képviseletében a szociális vállalkozásokat felölelő felmérés tanulságait mutatta be. A konferenciába bekapcsolódott Ments András, a VaTeBeT igazgatója, aki tudatta, hogy Vajdaságban a Prosperitati Alapítvány támogatásával már 9 boltban létezik helyi termék sarok, ezt a hálózatot szeretnék továbbfejleszteni. Az összejövetelt köszöntötte Szabolcski Szabolcs, a pacséri helyi közösség tanácsának elnöke, aki kiemelte, hogy a faluban található termálvizes gyógyfürdő kiindulási pontot jelenthet a helyi termékek megismertetésében, hisz számos helyről érkeznek ide felüdülni és gyógyulni vágyók. A helyi önkormányzat támogatásáról biztosította a projekt résztvevőit.

Elhangzott, hogy a helyi termékek népszerűsítése érdekében a partnerek különböző eseményeket, vásárokat, termékkóstolókat szerveztek, promóciós filmek és kiadványok készültek, amelyek bemutatják a szociális gazdaság helyi szereplőit, a helyi termékeket és kézműves hagyományokat.

Komáromi Gizella
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Klinikai Központban (KCV) császármetszéssel megszült két asszony, akiknél kimutatták a koronavírust. Az újszülöttek jól vannak és a KCV szülészeti osztályán állandó felügyelet alatt állnak. Mindkét szülés rendben zajlott le, a kismamák állapota stabil. Tekintettel arra, hogy mindkét asszonynak...
2020. JÚLIUS 10.
[ 11:45 ]
A Vajdasági Klinikai Központban jelenleg 195 beteget ápolnak, akiknél igazolt a koronavírus-fertőzés. Ebből 13-an állapotuk súlyossága miatt mesterséges lélegeztetést igényelnek. Az ápoltak többsége Újvidék város területéről való, majd Verbász, Szabadka és más vajdasági települések betegei következnek. A...
2020. JÚLIUS 10.
[ 10:17 ]
A Vajdasági Közegészségügyi Intézet adatai szerint a tartományban a szív- és érrendszeri megbetegedések okozzák a legtöbb elhalálozást. Az utóbbi öt évben Vajdaságban szív- és érrendszeri betegségben hunyt el a betegek több mint 50 százaléka, gyakoriság szempontjából a tumor következik (több mint 20%), majd a...
2020. JÚLIUS 10.
[ 9:11 ]
Beolvasás folyamatban