Vajdaság
Emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma Vajdaságban, de ellenőrzés alatt tartják a helyzetet

A Vajdasági Közegészségügyi Intézet jelentése szerint az elmúlt három napban emelkedett a Covid-19 vírussal fertőzöttek száma, de a tartomány területén továbbra is ellenőrzés alatt tartják a járványügyi helyzetet.

Az előző hetekben is jelen volt a vírus, de a lakosság körében csupán egyszámjegyű volt az új fertőzöttek száma naponta. Három nappal ezelőtt az új esetek száma 13 volt, egy nappal később pedig már 30, míg szerdán 24-en lettek pozitívak az új típusú koronavírusra.

A Vajdasági Klinikai Központban az előző napokhoz viszonyítva, emelkedett a kórházban kezelt fertőzöttek száma, így jelenleg 45 pácienst látnak el ebben az egészségügyi intézményben, akik közül két személyt lélegeztetnek gépek segítségével.

A tartományi kormány arra szólítja fel a polgárokat, hogy továbbra is viselkedjenek felelősségteljesen, és hogy szigorúan tartsák be az összes megelőző intézkedést, vagyis a fizikai távolságtartást, a maszkok viselését a zárt térben, valamint a fertőtlenítőszerek használatát és a személyes higiéniára vonatkozó előírásokat.

A tartományi kormány felszólítja az egészségügyi és a szociális védelmi intézményekben dolgozókat, hogy külön fordítsanak figyelmet minden szükséges előírás betartására, hogy megakadályozzák a vírus terjedését az intézményekben tartózkodók és az ott dolgozók között. A munkáltatókat pedig arra szólítja fel a kormány, hogy továbbra is ellenőrizze az óvintézkedések betartását, amelynek szintén az a célja, hogy megakadályozzák a vírus terjedését a munkahelyi csoportokban és a kollektívákban.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
olvasó
2020. JÚLIUS 3. [ 17:06 ]

A 11 haláleset után már értem. Az elbaltázást értik alatta.


sistvan
2020. JÚNIUS 30. [ 12:20 ]

Úgy látszik valamit nemjól csinálunk lebecsüljük a virust.Mossunk kezet de útkózben hazafelé ne tapogassuk a szájunkat ne cigarettázunk.


Óbecsei
2020. JÚNIUS 28. [ 11:43 ]

Kedves "olvasó" : Szerbiában "az ellenőrzés alatt tartás" azt jelenti, hogy még nem kell csinálni semmit.


olvasó
2020. JÚNIUS 25. [ 15:27 ]

Nem világos, hogy ebben az esetben mit jelent az ellenőrzés alatt tartás. Naponta megszámolják az új betegeket?


Az adai Vöröskereszt évek óta komoly nehézségekkel küzd az árutartalékok raktározását illetően, ami az eddigiekben nagymértékben megnehezítette a munkájukat, most azonban a helyi önkormányzat segítségével sikerült megoldást találniuk az ebből fakadó problémákra. Ada község önkormányzata ugyanis biztosította...
2020. JÚLIUS 14.
[ 19:21 ]
Előre nem látott problémák, de a járvány is késlelteti a szabadkai Szent Teréz székesegyház teljes körű felújítását. A munkálatok 2015 tavaszán kezdődtek a magyar kormány támogatásával. Az épület süllyedését kellene megállítani, ami a homlokzatot elcsúfító óriási repedéseket is okozza, de eddig ez nem sikerült....
2020. JÚLIUS 14.
[ 15:44 ]
Érvényes útiokmányok és munkáltatói igazolás vagy földtulajdoni lap birtokában karanténmentesen átjárhatóak lesznek a szerb-magyar határátkelőhelyek az arra jogosultaknak – írja Facebook-oldalán a Vajdasági Magyar Szövetség. Mint a bejegyzésben olvasható, gyors és eredményes tárgyalásokat folytattak az ingázó...
2020. JÚLIUS 14.
[ 12:27 ]
Beolvasás folyamatban