Vajdaság
Elektronikus ülésén 75 napirendi ponttal kapcsolatban hozott döntést az MNT

A Magyar Nemzeti Tanács a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt – alapszabályával összhangban – tizenötödik ülését elektronikus szavazás útján bonyolította le. Az ülés után közleményben számoltak be a döntésekről, de Hajnal Jenő elnököt külön is megkérdeztük néhány napirend kapcsán.

A 35 tanácstag közül az online szavazáson 35 tanácstag vett részt, és 75 napirendi pontról hozott döntést. A 2020. augusztus 14-én, 13.35 óráig beérkezett szavazatok alapján a testület minden napirendi pont elfogadásakor határozatképes volt, 64 napirendi pontot egyhangúlag, 11-et pedig minősített szavazattöbbséggel fogadott el, összegezte a közlemény.

A Magyar Nemzeti Tanács 15. elektronikus ülésén a Magyar Szó és a Hét Nap lapkiadók Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületeinek javaslatára a tanács módosította az alapításában működő két média alapítói okiratát, figyelembe véve az elmúlt évek tapasztalatait és igényeit.

- Ezek voltak a legfontosabb napirendi pontok. A módosításokkal elsősorban a lapkiadók belső szervezése és irányítása válhat hatékonyabbá és átláthatóbbá, de a dokumentumokba belekerültek olyan törvényes rendelkezések is, amelyek médiumaink független és szabad működését hivatottak még inkább erősíteni – mondta a napirendi pontok kapcsán Hajnal Jenő.

A testület jóváhagyta a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ és a Zentai Magyar Kamaraszínház 2021. évi munka- és pénzügyi tervét, valamint a Zentai Történelmi Levéltár jövő évi munkatervét, továbbá a Topolyai Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon kollektív szerződésének a meghosszabbítását.

A tanács támogatta a Végrehajtó Bizottságnak a Zentai Gimnázium és a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont iskolaprogramjának véleményezése kapcsán hozott döntéseit.

Két napirendi pont oktatási intézmények igazgatóválasztásával volt kapcsolatos. Mindkét intézmény: a temerini Petar Kočić Általános Iskola és a Törökkanizsai Alapfokú Zeneiskola esetében is az eddigi igazgatóknak: Aleksandra Mišković okleveles pedagógusnak, illetve Aleksandra Neckov osztálytanítónak a kinevezését támogatta a testület.

A Magyar Nemzeti Tanács támogatta a Végrehajtó Bizottságnak azokat a döntéseit is, amelyek jóváhagyták a Szabadkai Egészségügyi Középiskola, az Óbecsei Műszaki Iskola, a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola és az Óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola képzésre, átképzésre, pótképzésre és specializációra vonatkozó beiratkozási terveit.

A tanács elfogadta a Végrehajtó Bizottságnak a 15 főnél kisebb létszámú magyar tannyelvű osztályok megnyitása kapcsán hozott döntéseit is, így támogatva összesen 57 kislétszámú osztály megnyitását. Az érintett tanintézmények a következők:

- a szabadkai Október 10-e Általános Iskola

- a nagybecskereki Szervó Mihály Általános Iskola Szervó Mihály utcai kihelyezett tagozata

- a csókai Jovan Popović Általános Iskola

- a szabadkai Ivan Goran Kovačić Általános Iskola

- a hajdújárási Petőfi Sándor Általános Iskola központi épülete és királyhalmi kihelyezett tagozata

- a tiszaszentmiklósi Dr. Tihomir Ostojić Általános Iskola

- a tiszaszentmiklósi Dr. Tihomir Ostojić Általános Iskola hódegyházi kihelyezett tagozata

- a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola

- a doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola

- a nemesmiliticsi Testvériség–egység Általános Iskola

- az adai Cseh Károly Általános Iskola

- az adai Cseh Károly Általános Iskola törökfalui kihelyezett tagozata

- az adai Cseh Károly Általános Iskola völgyparti kihelyezett tagozata

- a szabadkai Đuro Salaj Általános Iskola

- a törökkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola

- a bajmoki Vuk Karadžić Általános Iskola

- a tiszakálmánfalvi Ivo Andrić Általános Iskola

- a szerbittabéi Miloš Crnjanski Általános Iskola

- a nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskola

- a nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskola szentmihályi kihelyezett tagozata

- az oromhegyesi Arany János Általános Iskola központi épülete, valamint oromi és tóthfalusi kihelyezett tagozata

- a bajsai Testvériség–egység Általános Iskola

- a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola adorjáni és martonosi kihelyezett tagozata

- a törökbecsei Miloje Čiplić Általános Iskola

- a torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola

- a zentagunarasi Október 18-a Általános Iskola

- a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola

- a szabadkai Žarko Zrenjanin Általános és Középiskola

- az óbecsei Zdravko Gložanski Általános Iskola

- a szajáni Móra Károly Általános Iskola

- a gunarasi Dózsa György Általános Iskola

- a kúlai Petőfi Brigád Általános Iskola

- a pacséri Moša Pijade Általános Iskola

- a palicsi Miroslav Antić Általános Iskola ludasi kihelyezett tagozata

- az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskola

- az erzsébetlaki Testvériség–egység Általános Iskola

- a bezdániTestvériség–egység Általános Iskola

Középiskolák:

- a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola

- a Szabadkai Vegyészeti-technológiai Iskola

- a Csókai Vegyészeti-élelmiszeripari Középiskola

- a törökkanizsai Dositej Obradović Gimnázium és Szakiskola

- a topolyai Sinkovics József Műszaki Középiskola

- az újvidéki Bogdan Šuput Iparművészeti Iskola

- a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium

- a nagybecskereki Jovan Trajković Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola

- a zombori Dr. Ripp Rózsa Egészségügyi Középiskola

- a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont

- az Adai Műszaki Iskola

- az újvidéki Mihajlo Pupin Elektrotechnikai Iskola

Hajnal Jenő e napirendi pontok kapcsán elmondta, hogy sose hitték volna, hogy a hátrányból előny is válhat:

- A koronavírus-járvány idején arról beszélünk, hogy az osztályokat hogyan kell felosztani, tagolni. Ezek a kis létszámú osztályok ideálisak arra, hogy a gyerekek ezekbe biztonságban járhassanak. Az átalakítás ősztől azokban az iskolákban okoz majd gondot, ahol nagy létszámú osztályok vannak. Persze mi annak örülünk, ha sok nagy létszámú osztály van, de mi arra is oda figyelünk, hogy a kis létszámú osztályok is megnyílhassanak.

A Magyar Nemzeti Tanács jóváhagyta a Végrehajtó Bizottságnak hét középiskolai diákotthon előzetes kollégiumi ranglistája véleményezése kapcsán hozott döntéseit is, valamint a Magyarkanizsa községi kulturális pályázattal kapcsolatban hozott záradékát is, két esetben hozott hasonló döntést tájékoztatási pályázatokkal kapcsolatban is; ezek: Begaszentgyörgy és Szécsány önkormányzatainak tájékoztatási pályázatai voltak.

Az elektronikus ülés kapcsán azt is megkérdeztük Hajnal Jenőtől, hogy a járvány újabb hulláma időszakában hogyan dolgoznak az MNT munkatársai: otthonról vagy bemennek a hivatalba?

- Az elmúlt időszakban rendes munkarendben dolgoztunk, most a szabadságok miatt kevesebben vannak a hivatalban, de az eddigi munkatempót próbáljuk tartani. Munkánk is van, mivel megváltozik a világ és ehhez próbálunk alkalmazkodni. Ez pedig azzal kapcsolatos, hogy hogyan tudjuk úgy átalakítani az MNT programját, hogy a távoktatásban egyaránt segítsük a gyermeket, a szülőt és a tanárt. A Pannon RTV közreműködésével már a jövő héten megkezdődnek az órák felvételezései. Ugyancsak fontos, hogy most kerülnek ki a magyar kormány által biztosított támogatások az iskolákba. Új bútorzatot kap az egyik legrégebbi iskola, a Thurzó Lajos Általános Iskola, amely épület szerb állami pénzekből megújult. Ez majd például is szolgálhat arra, hogy hogyan kell egy modern oktatási intézménynek kinéznie.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Versec: Mégsem fojtották meg a kisbabát - illusztráció
2020. SZEPTEMBER 21.
[ 12:07 ]
Egy egyhónapos kisbaba holttestére bukkantak a Versec községbeli Fürjes faluban. Az első, nem hivatalos információk szerint a babát megfojtották. A gyermek holttestét egy családi házban találták meg, látható sérülések nélkül, de a pancsovai Felső Ügyészség által elrendelt boncolás megállapította, hogy a kisbaba...
2020. SZEPTEMBER 21.
[ 10:08 ]
A begaszentgyörgyi Agroživ valamikor több mint ezer dolgozót foglalkoztatott, és ez volt a község legnagyobb vállalata. Problémáik akkor kezdődtek, amikor gazdasági visszaélések gyanúja miatt letartóztatták a társaság csaknem teljes vezetését, összesen 19 embert. A hosszan elhúzódó bírósági eljárásban azonban nem...
2020. SZEPTEMBER 20.
[ 16:49 ]
A muzslyai Don Bosco Családok Egyesületének tagjai ma vehették át azokat a könyvadományokat, amelyeket az anyaországból kaptak. Hozzájuk a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által kerültek el a kiadványok, amelyet a magyar kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosított a családszervezeteknek, a KCSSZ...
2020. SZEPTEMBER 19.
[ 19:42 ]
Beolvasás folyamatban