Vajdaság
Decemberre elkészül a topolyai diákotthon

A topolyai Mezőgazdasági Iskolában a járványügyi előírások betartása mellett zajlik az oktatás. Elkészült az új tornaterem és a diákotthon is készen lesz decemberre, de kérdés, hogy egyik és másik is mikor lesz használatba véve, amit a járványügyi helyzet határoz majd meg.

Tóth Tibor, a Mezőgazdasági Iskola igazgatója elmondta, hogy az általa vezetett oktatási intézmény idén is számos sikeres pályázaton vett részt. Ennek köszönhetően, tartományi forrásokból 28 millió dinárt sikerült biztosítani a diákotthon felszerelésére. Így a felszereléshez szükséges eszközöket már 90 százalékban sikerült biztosítani, a fennmaradó tíz százalékot pedig az önkormányzat fogja biztosítani. Az erre vonatkozó közbeszerzési eljárást már el is indították. Szatmári Adrián, a község polgármestere is megerősítette, hogy decemberre várhatóan teljesen elkészül a diákotthon. A járványügyi helyzet miatt azonban nem tudni, pontosan mikor költözhetnek majd be a diákok.

Tóth Tibor elmondta még, hogy 2019 szeptemberében egy vihar megrongálta az iskola sportcsarnokának ballon szerkezetét, ami így felújításra szorult. A tartományi titkárságtól 5 millió dinárt, míg az önkormányzattól 1 millió dinárt sikerült biztosítani a felújításra. Ebből a pénzből az elektromos hálózatot is felújították. A sportcsarnok elkészült, de most sajnos a járványügyi előírások miatt egyelőre nem tudják használni. Az idei tanév eddig eltelt időszakában - a jó időnek köszönhetően - a testnevelési órákat a szabadban tartották meg. Az oktatási intézményben egy konferenciatermet is kialakítottak a Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. A korszerű konferenciaterem felszerelését szintén az MNT támogatásával sikerült megvalósítani. A tartományi mezőgazdasági titkárságnál is sikeresen pályáztak. Ennek köszönhetően a tangazdaság gépállománya egy új, korszerű traktorral gazdagodott. Máris folyamatban vannak a mezőgazdasági titkársággal az egyeztetések a tavaszra esedékes pályázati kiírásokon történő részvétellel kapcsolatban is - mondta el még az igazgató.

Az igazgató beszámolója szerint a 2001-ben bejegyzett, mindenekelőtt a topolyai községben magyar nyelven folyó oktatás fejlesztése, valamint a magyarul oktatók szakmai továbbképzésének elősegítése céljából alapított Csabai Károly Pedagógus Egyesület sikeresen pályázott informatikai eszközökre. A Mezőgazdasági Iskolával a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél történt közös, iskolafejlesztést célzó pályázati részvétel sikerének köszönhetően, 500 000 forintos támogatási összegből többi között két laptopot, valamint kivetítőt és nyomtatót is vásároltak. Azt is elmondta, hogy az egyesületbe a község területén dolgozó pedagógusok, tanárok tömörülnek. A magyar nyelven folyó oktatás ápolása és fejlesztése, valamint a magyarul oktatók szakmai továbbképzésének elősegítése mellett az egyesület tevékenysége mindenekelőtt tagsága számára a hazai és a külföldi pedagógiai szakirodalom követési és biztosítási lehetőségeire fókuszál. A magyar nyelven oktatók életszínvonalának fejlesztését és az oktatás színvonalának védelmét is hivatott segíteni, valamint pénzügyi segítséget nyújtani a rászoruló tanulóknak és pedagógusoknak, illetve jutalmazni a kimagasló munkasikereket felmutató oktatókat és tanulókat.

Az igazgató azt is elmondta, hogy a járvány komoly kihívást jelent az oktatás megszervezése terén. A topolyai Mezőgazdasági Iskolában eddig sikerült megvalósítani az előirányzott oktatási programot. Az oktatás a már a tavaszi időszakban bevált kombinát módszer szerint zajlik ebben az oktatási intézményben. Közel 500 tanuló tanul a Mezőgazdasági Iskolában a három- és négyéves szakokon. Azokban az osztályokban, ahol a tanulók létszáma meghaladja a tizenötöt, két részre osztották a tanulókat és a járványügyi előírások betartása mellett zajlik a munka. Az iskolába érkezéskor kötelezően megtörténik a végtagok fertőtlenítése, valamint kötelező az iskola területén a maszk viselése is. Kivételt képez, amikor az iskolai órán a tanuló társaitól megfelelő távolságra egy helyben ül, és nem beszél. A tangazdaságban is sikeresen zajlik a gyakorlati oktatás, noha ez is külön kihívást jelent a járványügyi előírások betartása végett.

T. P.
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ingyenes HIV-teszt Szabadkán - illusztráció
2020. DECEMBER 5.
[ 11:59 ]
Pár nappal Irinej pátriárka halála után egy őt ábrázoló festmény jelent meg Szabadka központjában, az egyik épület falán. Az egykori munkaközvetítő épületén megjelent festmény megosztotta a szabadkai közvéleményt. Időközben az is kiderült, hogy a beruházó a város önkormányzata volt, írja a VOICE, azaz a Vajdasági...
2020. DECEMBER 4.
[ 15:53 ]
A tervek szerint szombaton kezd el ismét működni az ideiglenes covid-kórház az Újvidéki Vásár csarnokában. A Vajdasági Klinikai Központban arra számítanak, hogy a vásárcsarnok üzembe helyezése által további 200 helyhez jutnak, míg Miloš Vučević, Újvidék polgármestere azt mondta, 330 ágy lesz. Edita Stokić, a...
2020. DECEMBER 4.
[ 15:49 ]
A délvidéki magyarság megőrizte életerejét és szülőföldön képzeli el a jövőjét – hangzott el ma Szabadkán, amikor Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a vajdasági magyar térség és gazdaságfejlesztési program idei eredményeit...
2020. DECEMBER 4.
[ 15:34 ]
Beolvasás folyamatban