Vajdaság
Zenta: Megtartotta idei utolsó ülését a képviselő-testület
Betűméret:             

Januártól 5000 dinárral emelkedik az elsőszülött babáknak szánt egyszeri támogatások összege, lakosokat érintő kiadásokat illetően viszont nő a kommunális szolgáltatások díja. Márciusban befejezik a városháza felújítását és különböző beruházásoknak köszönhetően megindulhat több középület helyreállítása, többek között a kis zsinagógának, a gerontológiai központnak, illetve a Stevan Sremac Általános Iskola tervdokumentációjának elkészítése.

A 2020-as év utolsó képviselő-testületi ülésén 27 napirendi pontról tárgyaltak a tanácsnokok. Ezek között a legfontosabb volt a város 2021-es költségvetése, amelyet 1 milliárd 80 milliós összegre terveztek. Mindebből biztosítják majd az összes közintézmény további zavartalan működését, valamint a község fejlesztésére is marad keret. A fejlesztések és beruházások közül kiemelték a Stevan Sremac Általános Iskola felújítási tevének elkészítését, az idősek otthonának kiépítését, melynek támogatását a szerb államtól várják. A tervek között szerepel a kis zsinagóga felújítása, melyben pedig a magyar kormány segíti majd a zentaiakat. A város egy forgalmas részén, a Dózsa György és a Batthyány Lajos utcák kereszteződésénél jövőre villanyrendőr fogja irányítani a forgalmat. A kerékpárutak kiépítése is egy régebbi program folytatása lesz.

A kitűzött napirendi pontok között még elfogadták a zentai közvállalatoknak, a Vöröskeresztnek a munka- és pénzügyi tervét, a közintézmények dolgozóira vonatkozó rendelkezéseket és juttatásokat.

Az ülés vitás részletei között említhető a diáktámogatások, az ösztöndíjak hiánya a jól tanuló és nehezebb anyagi helyzetben lévő tanulók számára, a veszteséges vállalatok, és intézmények helyzete. Ezek közül az állami gyógyszertárt emelték ki, hiszen nagy adósságot halmozott fel az elmúlt években, ezért további működtetésének megoldása is a községi vezetésre hárul. A városban vannak más magángyógyszertárak, de a falvak ellátása veszélybe kerülhet. Az egyik hosszú távú megoldás ebben az ügyben a magánosítás, természetesem egy olyan befektetővel, aki a falvakban is biztosítja a megfelelő ellátást.

A másik vitát kiváltó téma a Kommunális-lakásgazdálkodási Közvállalat működése. Terveik szerint kommunális közvállalat a jövő évtől teljes kapacitással végzi a zöldfelületek karbantartását, nem csökkentett módban, mint ebben az évben. A szolgáltatásaik díja ezzel együtt, mintegy 250 dinárral emelkedik majd háztartásonként. Indoklásként a berendezéseik, régi járműveik drasztikus amortizációjára és a városi vízvezeték- és kanalizációs-hállózat elavultságára hivatkoztak, hiszen az idei évben is több, mint 700 javítási munkálatuk volt ezen a területen.

Csak részben jó hír a községbeliek számára, hogy az elkészült, de még próbaüzemben működő hulladék-szelektáló üzem nem oldja meg a kommunális ügyeket. A szemétfeldolgozó műszaki átvétele és a teljes kapacitású üzembe helyezése késik, ezért például a működéséhez tartozó új szemétszállító járművek is hiányoznak. Az egész kommunális géppark elavult és fenntartásuk roppant költséges. A korszerű hulladék-tároló beindítása az Európai Unió külügyi szervének a hatáskörébe tartozik és egyelőre késik.

Burány Katalin ellenzéki képviselő felszólalásában is pontosan ezekre a napirendi pontokra reagált. Kihangsúlyozta, hogy mindezek a pluszköltségek, a kommunális vállalat miatt, mind a lakosságot terhelik. Egy olyan időszakban pedig, amikor anyagi megszorítások vannak, munkahelyeket zárnak be, a fizetéseket minimálisan korrigálják, akkor nem ildomos árat emelni, főként nem azokkal az indokokkal, amikkel a vállalat teszi. Egy közszolgáltatás általában veszteséges, ezt egy városnak föl kell vállalnia és nem az lakosokon elverni a port.

A képviselő hozzátette továbbá, hogy a városi költségvetés nem átlátható, és a pénzek átcsoportosítása nem történik meg, ezért a képviselők egy része nem tudja támogatni.

Amint a beszámolókból és képviselői hozzászólásokból az ülésen kiderült, a kultúrára, a turizmusra aránytalanul nagyobb kereteket biztosítanak, mint mondjuk a gazdaság fellendítésére. A költségvetést bírálók szerint pedig ez lenne igazán megtartó erő a helybeliek számára.

Sztantity Szebasztián tanácstag az ülés végén összefoglalójában elmondta még, hogy sajnos a következő évben sem számítanak sokkal jobb körülményekre a járványhelyzet elhúzódása miatt.

De a meglévő lehetőségeket kihasználva folytatják a munkát. Terveik szerint sor kerül majd a tornyosi templom tetőszerkezetének a felújítására, és a Jézus Szíve templomban is lesznek fejlesztések. A közszférában dolgozó 770 alkalmazott biciklipénzének kifizetésére januártól várható, amikor naponta 140 dinárt számolnak el minden munkanapra, valamint visszamenőleg 3 évre pedig napi 100 dinárt kaphatnak majd kézhez a dolgozók több szakaszban.

Rúzsa Mária
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban