Vajdaság
Zentán is megkezdődött a koronavírus elleni oltás
Betűméret:             

A Zentai Közkórház 110 dolgozója kapta meg pénteken délelőtt a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni védőoltását. Az oltásra önkéntesen jelentkezhettek.

Dr. Csáki Beáta, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a megfelelő mennyiségű oltóanyagot az előzetes jelentkezések alapján juttatták el hozzájuk a belgrádi Torlak Intézetből, a Nagykikindai Közegészségügyi Intézet közbenjárásával. Az oltást egy előzetes orvosi vizsgálat előzte meg, ezt követően vehették fel az orvosok, nővérek, valamint a kisegítő személyzet.

– Az oltást követően akut, allergiás reakció senkinél sem jelentkezett, csak két-három esetben fordult elő enyhe izomfájdalom vagy hőemelkedés. A megismételt oltásra 21 nap múlva kerül majd sor, akkor pedig egy papír alapú tanúsítványt is kapnak az érintettek - nyilatkozta Dr. Csáki Beáta.

Az igazgató elmondta, hogy azoknak a személyeknek, akik most nem éltek az oltás lehetőségével, később is lesz rá alkalmuk, hogy felvegyék.

Következő körben a zentai Egészségház dolgozói kapják majd meg a koronavírus elleni védőoltást. Emellett a polgárok jelentkezése is megkezdődött az euprava.gov.rs szerb kormányzati oldalon.

A községben továbbra is jelen van a koronavírus, azonban a számok már jóval kecsegtetőbbek, mint az ünnepek előtt. Jelenleg 102 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 29-en szorulnak kórházi kezelésre, ebből négyen vannak lélegeztetőgépen. Az kórház igazgatónője azt is elmondta, hogy a csökkenő számok miatt tegnap bezárták a sebészeti osztály izolált részlegét, így most már csak a fül-orr-gégészeti és a neuropszichiátriai osztályokon kezelnek koronavírussal fertőzött betegeket.

Kállai G. Nikoletta
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Évről évre népszerűbbek a Vajdaságban is A szakkör tanfolyamai. Három évvel ezelőtt indult az első képzés, akkor még kísérleti jelleggel. A most is zajló harmadik évadban a szakköri foglalkozások már 18 szakmát öleltek föl, és Vajdaság-szerte 29 településre jutottak el. A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:54 ]
A rendőrség ma fokozottan ellenőrzi a forgalmat. Az ellenőrzés célja, hogy felfedjék az autóbusz- és teherautó-vezetők által elkövetett szabálysértéseket és bűncselekményeket, közölte a szabadkai rendőrigazgatóság. Mint fogalmaztak, az akció során a közlekedési rendőrök ellenőrzik a veszélyes árukat...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:29 ]
Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
Beolvasás folyamatban