Vajdaság
Szabadkán az új városházán lesz a tömeges oltópont

Szabadkán az új városháza épületében alakítják ki azt az oltópontot, ahol csütörtökön megkezdődhet a tömeges immunizáció, jelentette be ma Stevan Bakić polgármester, aki online bekapcsolódott a válságstáb ülésébe, jelenti a Subotica.com portál.

Miután az önkormányzat megkapta a kritériumokat, hogy milyen feltételeket kell szem előtt tartani az oltópontok kijelölésekor, azonnal az új városháza épületét határozták meg, mint a vakcináció legmegfelelőbb heylszínét. A város központjában található, mindenki számára közismert és mozgássérültek számára is könnyen elérhető.

Az épületben megtalálható minden szükséges infrastruktúra, beleértve a jó minőségű internetkapcsolatot, a számítógépeket, de hűtőberendezések is vannak az oltóanyag tárolására, sorolta a polgármester a válságstáb tagjainak.

Az oltópont csütörtökön nyílik meg, s 8 és 18 óra között három csoport fogja az immunizációt végezni két váltásban azzal, hogy két tartalékcsoportot is biztosítanak.

Csütörtökig a Peščara Helyi Közösség rendelőjében működik egy ideiglenes oltópont, a Szabács utcában 8 és 15 óra között.

Szabadkán eddig 580-an vették fel a Pfizer-BioNTech vakcinát, mindannyian a prioritást élvező csoportok valamelyikéhez tartoznak: 224-en a kórház és az egészségház dolgozói, 319-en a szociálisvédelmi intézmények lakói és munkatársai, 37-en pedig 75 év feletti polgárok, aki az eUprava portálon keresztül jelentkeztek, hogy fel szeretnék venni az oltást.

A polgármester elmondta, a Szabadkai Egészségház további 305 Pfizer-BioNTech vakcinát vár, amelyet egészségügyi munkások és a gerontológiai központok lakói kapnak majd meg.

N. E.
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A rendőrség letartóztatta a szabadkai M. A.-t kábítószer előállítása és forgalmazása, engedély nélküli fegyverviselés és robbanóanyag birtoklás gyanújával. Az 53 éves férfi lakásának átkutatásakor 51,5 gramm kokaint, kisebb mennyiségű marihuánát találtak, továbbá kézigránátot és egy a gyanúsított nevére...
2021. FEBRUÁR 23.
[ 14:08 ]
A szabadkai rendőrség letartóztatta az 1988-as születésű M. D-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy társával Szabadka környékén betört egy 71 éves asszony házába. Az eset még február elején történt. A férfi társával behatolt az idős asszony házába, megverték és elvették a pénzét. Az elfogott férfit kihallgatták, s...
2021. FEBRUÁR 23.
[ 12:40 ]
A hétvégén sikerült befogni azokat a kutyákat, amelyek a múlt héten a bíróság környékén rátámadtak egy 55 éves szabadkai hölgyre. Mint kiderült, nem kóbor kutyáról van szó, hanem olyan állatokról, amelyeknek van gazdájuk. A legidősebb ebet, a falkavezért elvették a tulajdonostól, s menhelyen helyezték el, hogy...
2021. FEBRUÁR 22.
[ 15:47 ]
Beolvasás folyamatban