Vajdaság
Pásztor István: Egy sor magyar beruházás valósulhat meg Szerbiában a közeljövőben

Egy sor magyar beruházás valósulhat meg Szerbiában, főleg Vajdaságban a közeljövőben - hangsúlyozta Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában.

A több mint 100 millió eurós fejlesztéseket Szerbiában megvalósító cégeket a magyar állam 50 millió euróval támogatja. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a palicsi fejlesztésekről is beszélt. Tervezik például egy olyan óriásszálloda felépítését a tó partján, amelyhez magyar forrásokat is bevonnának.

Sörfőző üzem, illetve betonelemeket gyártó üzem kiépítése is tervben van Szabadkán, magyar állami támogatásnak köszönhetően - nyilatkozta a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában Pásztor István. A VMSZ elnöke kifejtette, hogy a magyar kormány még a múlt évben biztosított pályázási lehetőséget kis- és közepes vállalkozások, cégek számára. Ennek a hozadéka az, hogy magyar befektetések, fejlesztések érkeznek Szerbiába.

„Közel 50 cég fog fejleszteni, elsősorban Vajdaságban, de Szerbia más területein is. Az így megvalósuló fejlesztéseknél a magyar állami támogatás 50 millió euró. Ehhez, ha hozzátesszük a vállalatok önrészét, illetve a banki forrásokat, amelyeket igénybe vesznek, akkor úgy gondolom, hogy több mint 100 milliós fejlesztési ciklus indul el ennek az egy évnek a következtében. Ez azért nagyon fontos, mert munkahelyeket teremt. Jövedelemszerzési lehetőséget jelent. A mindennapjainkat változtatja meg. Beszállítói köröket generál”, mutatott rá Pásztor István. (Pannon RTV)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Egy ember életét vesztette abban a súlyos közúti balesetben, amely szerdán este, 19 óra 30 perckor történt Topolya Zentagunaras felőli bejáratánál. Egy zentagunarasi szerelőműhelyből F. I. topolyai lakos, az EPS dolgozója a kombiját vezette hazafelé, amikor egy kapcsolható eszközzel közlekedő traktornak ütközött. A...
2021. FEBRUÁR 25.
[ 7:17 ]
Gyűjtést szervez a Nemzetközi Soroptimist Club azzal a céllal, hogy nehéz körülmények között élő lányokon, nőkön, édesanyákon segítsen. Elsőként egy tiszaszentmiklósi nagycsaládot szeretnének felkarolni, amely családfő nélkül maradt. Szarvák Krisztina egyedül neveli hét gyermekét, miután férje rövid, súlyos...
2021. FEBRUÁR 24.
[ 22:23 ]
A Palicsi és Ludasi tavak környezetének rendezésével Szabadka város turisztikai értékének a további erősítése a cél. A Palicsi tó köré ugyanakkor kérékpáros és gyalogos utak is épülnek, ezzel is segítve az aktív pihenést és a természetjárást, de a biodiverzítás megóvására és fenntartására is odafigyelnek,...
2021. FEBRUÁR 24.
[ 17:49 ]
Beolvasás folyamatban