Vajdaság
Magyarkanizsa: A mai nap folyamán 250 polgár vehette fel a Sinopharm oltóanyagát

Már több mint 3000 Magyarkanizsa községbeli polgár vette fel a koronavírus elleni védőoltást, ebből közel 1750 polgár már a második adag vakcinát is felvette. A mai nap folyamán további 250 községbeli polgár kapta meg a Sinopharm első dózisát.

Gyólay Karolina a magyarkanizsai egészségház igazgatója elmondta, hogy a hét folyamán 50 terepi oltást is elvégeznek majd a község területén, emellett a helyi egészségház hamarosan 950 adag szabad felhasználású oltóanyagot is kap, tehát bejelentkezés nélküli oltásra lehet majd számítani Magyarkanizsa községben .

- Mindenféleképpen tájékoztatni fogjuk a polgárokat, hogy melyik napokon fogadjuk ezeket a pácienseket, szeretnénk ugyanis elkerülni a tömeget az oltópontokon. Meg fogjuk szervezni, hogy azok is el tudjanak jutni, akik esetleg nem tudtak az Euprava portálon keresztül bejelentkezni vagy jelentkeztek már, de nem kerültek még sorra.

Az igazgató hozzátette, hogy információik szerint a község területén egyetlen beoltott személy sem tapasztalt komoly mellékhatásokat a koronavírus elleni védőoltás felvétele után.

Korom Sarolta
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Magyarkanizsa: Sk8 & slam 4 the grund! - illusztráció
2021. ÁPRILIS 20.
[ 16:53 ]
Topolyán növekszik a beoltottak és csökken a fertőzöttek száma. A két dolog összefüggésbe hozható egymással, május elseje utánra a kétszer beoltottak száma meg fogja haladni a hatezret. A topolyai község területén is csökkenő tendenciát mutat az új beazonosított koronavírus fertőzöttek száma. Dr. Illés Csilla, a...
2021. ÁPRILIS 20.
[ 8:53 ]
Nagybecskereken a Miletić utcában levő Idea bevásárlóközpont parkolójában, egy autóban egy férfi holttestére bukkantak. A rendőrség még nem adott ki hivatalos közleményt az esettel kapcsolatban. Nem hivatalos értesülések szerint a helyszíneléskor kizárták a gyilkosság lehetőségét, minden jel szerint a férfi...
2021. ÁPRILIS 19.
[ 23:28 ]
Az első negyedévben 104 baleset történt a Szabadkai Rendőrigazgatóság hatáskörébe tartozó utakon. Három ember vesztette életét, 24 pedig súlyosan megsérült. A legtöbb baleset januárban történt, amikor összesen 39 karambolt jegyeztek. Februárban volt a legtöbb, két halálos áldozat, márciusban pedig a legtöbb...
2021. ÁPRILIS 19.
[ 19:21 ]
Beolvasás folyamatban