Vajdaság
Negyedéves szabadkai baleseti statisztika
Betűméret:             

Az első negyedévben 104 baleset történt a Szabadkai Rendőrigazgatóság hatáskörébe tartozó utakon. Három ember vesztette életét, 24 pedig súlyosan megsérült.

A legtöbb baleset januárban történt, amikor összesen 39 karambolt jegyeztek. Februárban volt a legtöbb, két halálos áldozat, márciusban pedig a legtöbb sérült, amikor összesen 26 súlyos sérültet kellett ellátni.

Heti bontásban az újévi ünnepek alatt volt a legtöbb közlekedési szerencsétlenség, amikor december 31. és január 3. között 14 esetet jegyeztek. Szerencsére a súlyos sérültek száma ekkor mindössze csak 3 volt.

Február 8. és 16. között 13 karambolra került sor, s ekkor egy ember is az életét vesztette. Nem tudni, hogy van-e köze hozzá, de ezen a héten is volt egy kétnapos állami ünnep.

A harmadik legveszélyesebb hét március 8. és 14. között volt, amikor 11 esetben kellett riasztani a mentőket a balesetekhez.

Nyolc-nyolc karambol történt január második és harmadik, február első és március utolsó hetében.

Habár még alig vagyunk túl április felén, elég rossz a hónap baleseti statisztikája. Április 1. és 18. között a szabadkai körzet útjain 29 szerencsétlenség történt, egy ember meghalt, négy pedig súlyosan megsérült. Az idei év rekordhete ilyen tekintetben a múlt heti volt, amikor 15 karambol történt, tehát még a szilveszteri-újévi negatív adatok is megdőltek. Az azonban vigasz lehet, hogy csak ketten sérültek súlyosan a múlt héten, s emberéletben nem esett kár.

N. E.
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Évről évre népszerűbbek a Vajdaságban is A szakkör tanfolyamai. Három évvel ezelőtt indult az első képzés, akkor még kísérleti jelleggel. A most is zajló harmadik évadban a szakköri foglalkozások már 18 szakmát öleltek föl, és Vajdaság-szerte 29 településre jutottak el. A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:54 ]
A rendőrség ma fokozottan ellenőrzi a forgalmat. Az ellenőrzés célja, hogy felfedjék az autóbusz- és teherautó-vezetők által elkövetett szabálysértéseket és bűncselekményeket, közölte a szabadkai rendőrigazgatóság. Mint fogalmaztak, az akció során a közlekedési rendőrök ellenőrzik a veszélyes árukat...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:29 ]
Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
Beolvasás folyamatban