Vajdaság
A Regionális Hulladéktárolónak úttörő szerepe lesz az energiafűz kísérleti telepítésében

A másodlagos és alternatív nyersanyagok hasznosításának lehetőségei az energiatermelésben. Erről tájékozódott dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke, a szerb parlament tagja, aki munkatársaival szerdán ellátogatott a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft-be. Elégedettségét fejezte ki annak kapcsán, hogy Szabadka egy amerikai vállalatnak és nemzetközi szervezetek támogatásának köszönhetően az elsők között lesz a biomassza előállításához használható, gyorsan növekvő energiafűz és olasznád ültetvények kísérleti telepítésében.

„A szennyvíztisztítóban keletkező iszapot előkezelik és komposztálják. A gyorsan növő fákból származó biomasszát összekeverik a szennyvíztisztítóból származó iszappal, és ezt a még mindig fellelhető illegális hulladéklerakók talajjavítására, szanálására lehet használni. Itt nem csak Szabadkáról van szó, hiszen a Regionális Hulladéktároló működése hét helyi önkormányzat területét öleli fel, városunk mellett még hat észak-vajdasági községét. Ez a lényege annak a projektnek, amiről ma beszélgettünk”- emelte ki dr. Pásztor Bálint.

A képviselő-testület elnöke nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft. helyet kapott Ana Brnabić expozéjában a Szerb Köztársaság Kormányának megválasztásakor.

„A Szerb Köztársaság is nagymértékben segíti majd a Regionális Hulladéktároló működését, mint ahogyan a szabadkai helyi önkormányzat is“- hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint.

Dr. Gligor Gellért, a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft. megbízott igazgatója egyebek mellett elmondta, hogy a szabadkai az első hulladéktároló, amely ezt a környezetvédelmi technikát alkalmazza az országban.

A Regionális Hulladéktároló az E3 International vállalattal kísérleti projekt létrehozásán dolgozik, amelynek során egy hektárnyi területen 14 ezer gyorsan növekvő energiafűz csemetét ültetnek. Most a hulladéktárolónak az út és a komposztáló között levő, sárgaföldből álló, kevésbé termékeny talajú területén történik az ültetés, ami viszont az ilyen ültetvényeknek megfelel. A gyorsan növő energiafűznek egyébként több szerepe is van: tisztítja és méregteleníti a talajt, felszívja a felesleges vizet, szélvédő övezetet alkot, és további nagyon fontos környezetvédelmi szempont, hogy nagy mennyiségű oxigént termel.

A Regionális Hulladéktárolóban tett látogatáson részt vett még Kern Imre szabadkai alpolgármester, Góli Csilla, Pásztor Bognár Hajnalka és Ercsi Hargita városi tanácstagok, valamint Kern Sólya Mária, a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft. Közgyűlésének elnöke.

N. E.
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Nagy Bata Károly
2021. MÁJUS 3. [ 17:26 ]

Hatalmas, égbekiáltó felelőtlenség, eszement ötlet volt a legjobb termőföld kellős közepébe építeni a hulladéklerakót!!! Ilyet épeszű ember/közösség nem enged meg magának/közösségének! Szüklátókörű, semmihez sem értő,csak a saját zsebét tömő politikus határozata volt a döntő a hely meghatározásakor - mint annak idején a "Nitrogénművek" esetében. Hiábavaló volt a szakemberek érvelése, tiltakozása, azt is a jó, fekete termőföldre építették. Szomorú, sőt fölháborító ez a nagyfokú felelőtlenség!


Alfonz
2021. MÁJUS 2. [ 17:04 ]

Az energiafűz telepítése, felhasználása stb. rég ki van dolgozva, komoly leírásokkal. Az újvidéki akadémikusok évek óta hírdetik ezt a lehetőséget, de eddig senki sem vette észre. Talán majd a külfödről jó mosott pénzből behozott ötletek jobbak lesznek, mint a hazai. A szemét hulladék hasznosítása is már rég kidolgoztt technológia, ehhez nem kell politikus, hanem rátermett "vezetői gárda", aki tájékozott és előrelátó. A szemétlerakó helyének meghatározásához igen alacsony IQ lett felhasználva, de annál több politikai szólam, dícséret és magyarázat.


Béla
2021. ÁPRILIS 28. [ 17:38 ]

Felvonultak a politikusok,.....de mi inkább arra lennénk kíváncsiak,hogy ez az eszméletlenül sok pénzből,időtlen-idők óta épülő hulladéktároló mikor kezdi el működését?Mert az rendben,hogy vannak munkásaik,van igazgatójuk,de minek? Ugyanaz mint a beogradi metró esete,van hova elhelyezni a pártkatonákat,dolgozni meg ki akar?


Inđija és Ópazova területén a rendőrség három embert zárt ki a forgalomból, mivel azok ittasan vettek részt a közlekedésben. Egy 52 éves kerékpáros szervezetében 3,02 ezrelék alkoholt mutatott ki a műszer. A rendőrök továbbá egy 51 éves ópazovai férfit is megbírságoltak, mivel jogosítvány nélkül, ráadásul...
2021. MÁJUS 7.
[ 13:57 ]
A Zenta községi gyermekeket május hatodikától május 21-éig irathatják be a szülők az iskoláskor előtti intézményekbe – hangzott el tegnap délelőtt az oktatással és ösztöndíjakkal kapcsolatos sajtótájékoztatón. Juhász Attila, oktatással megbízott községi tanácstag ismertette, hogy a község területén idén 179...
2021. MÁJUS 7.
[ 11:35 ]
Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodája támogatja a Vegye el a számlát és nyerjen akciót. Az igazság kedvéért azt is be kell ismerni, hogy egy pici önérdek is van e döntés hátterében. Az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium, amikor meghirdette a nyereményjátékot, egy versenyt is indított. Azok a...
2021. MÁJUS 7.
[ 10:33 ]
Beolvasás folyamatban