Vajdaság
Zenta: Fokozottabb ellenőrzés a kutyatartók körében

875-en írták alá Zenta községben azt a petíciót, amely a kóborkutyák körül kialakult megoldatlan helyzettel foglalkozik. A petíció előzménye az a március elején történt tragédia, amikor egy zentai családi ház udvarában, kutyatámadás következtében életét vesztette egy négyéves gyermek. A polgárok április 27-én adták át az aláírásokat a városházán, az önkormányzat illetékesei pedig ma reagáltak a kezdeményezésre.

Az aláírók által megfogalmazott pontok közt szerepel a kóborkutyák begyűjtése. Ennek kapcsán Homolya Ákos, városrendezéssel megízott községi tanácstag elmondta, hogy a zentai Kommunális-lakásgazdálkodási Közvállalat szerződésben áll a nagykikindai Zoohigiénia közvállalattal, így ők gyűjtik be a kóbor ebeket.

Egy másik pont szerint a polgárok arra kérik az önkormányzat illetékeseit, hogy azok hozzanak egy rendeletet a megfelelő kutya-és macskatartásról. Homolya itt kiemelte, hogy ez a rendelet már 2014 óta él a község területén, de több polgár nem tartja be. A rendelet szerint a kutyasétáltatást csak pórázon és szájkosárral lehet megtenni, illetve vannak olyan közterületek, ahova kutyát nem lenne szabad vinni, mint például a játszóterek.

A rendeletek szabályozásának betartását a kommunális osztály ellenőre végzi, Homolyan azonban hozzátette, hogy a jövőben fokozottabb ellenőrzés lesz, hogy a kutyatulajdonosok hogyan tartják be ezen rendelkezéseket. Abban az esetben ha a polgárok részéről is érkeznek észrevételek, akkor azt a kommunális vállalatnak kell jelezniük, azok kiküldik a helyszínre az ellenőrt, aki megvizsgálja a felvetett problémát.

M. B.
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
netuddki
2021. MÁJUS 8. [ 21:53 ]

uraim,ha nyitott szemmel járnák a várost....szájkosarat nem látni :) ha ha


olvasó
2021. MÁJUS 7. [ 22:44 ]

Egész az első harapásig.


Béla
2021. MÁJUS 7. [ 16:39 ]

Szócséplés....


olvasó
2021. MÁJUS 7. [ 10:03 ]

A kérdés regionális rendezést kíván. Jelenleg túlságosan gyakran gyakran megesik hogy a befogott kóbor ebeket csapatostól kirakják egy másik község területén. És így megy a forró krumpli dobálása egyikből a másikba, a kutyába se vett polgárok örömére. Jelenleg mindenki hamis kártyalapokkal játszik, az önkormányzatok, a felelőtlen kutyatartók, a gyepmesterkedéssel megbízott közvállalatok és az állatvédő szervezetek is.


A bácskossuthfalvi helyi közösségi választáson a 18 képviselői hely egyikére 35 személy pályázott. A faluban voltak olyan jelöltek, akik hangos kampányt folytattak, ami helyi közösségi választások esetében nem szokványos. Az első, egyelőre nem hivatalos eredmények szerint a tanács tagjai kivétel nélkül a VMSZ által is...
2021. JÚNIUS 14.
[ 8:41 ]
Vasárnap nagyon sokan keresték fel a szombati tragédia helyszínét, a Kishegyes–Kúla-csatorna azon partszakaszát, ahol két tizenéves lelte halálát szombat délután. Tavaly fiatalok egy csoportja a csatorna egy távolabbi részén gépkocsival landolt a csatornában. Akkor ott hárman vesztették életüket. Egy 16 és egy 14 éves...
2021. JÚNIUS 13.
[ 19:29 ]
Tomislav Momirović építésügyi miniszter, Nebojša Šurlan, a Szerbiai Vasutak infrastruktúráért felelős vezérigazgatója, illetve Krsto Dubroja, a beruházás kivitelezéséért felelős Karin Komerc MD és az RZD International konzorciumának képviselője aláírták a Szabadka - Horgos vasút felújításáról szóló szerződést,...
2021. JÚNIUS 13.
[ 15:41 ]
Beolvasás folyamatban