Vajdaság
Topolya: A kilencvenhez közelít az aktív fertőzöttek száma
Az egész körzet területén romlik a helyzet

Romlik a járványhelyzet Topolyán, de a körzet egész területén, Szabadkán és a kishegyesi község területén is egyre több új esetet regisztrálnak. Egyre több a fertőzöttek között a fiatal és az iskoláskorú gyermek.

Dr. Illés Csilla, a topolyai egészségház igazgatónője elmondta, hogy szeptember 13-áig a topolyai covid-rendelőben 256 vizsgálatot végeztek és az antigén teszt 83 esetben, míg a PCR teszt négy esetben lett pozitív, így a regisztrált aktív fertőzöttek száma a kilencvenhez közelít. Sajnos nyolc személyt kórházba kellett beutalni a tüneteik súlyosbodása miatt. Azt is hozzátette, hogy a község területéről 11.101 személy legalább egy adag védőoltást felvett, ebből 10.840-en kétszer, 1051-en pedig már háromszor is be vannak oltva.

Az igazgatónő azt is elmondta, hogy a covid-rendelő minden nap, tehát szombaton és vasárnap is 7-22 óráig dolgozik. Éjszaka a sürgősségi osztályon kell jelentkezni. Az oltópont 11-16 óráig dolgozik, szombaton 8-14 óráig, vasárnap szünnap. A covid-rendelő száma: 024 773-193. Az oltópont a 024 773 166 számon érhető el.

Romlik a járványhelyzet az észak-bácskai körzetben

A szakemberek mindenkit a védőoltás felvételére biztatnak, mivel a régió területén a felnőtt lakosság csupán 43 százaléka vette fel a koronavírus elleni védőoltás első adagját. Jelenleg 726 fertőzött van a körzetben, Szabadkán 563, Topolyán 89, Kishegyesen pedig 74. Összehasonlításképp, idén augusztus 13-án csupán 56 beteg volt az egész észak-bácskai körzetben. Mára ez a szám több mint tízszer nagyobb. A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy az iskola kezdete óta egyre több gyereknél is regisztrálták a fertőzést.

Tóth Péter
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szüreti napok a 250 éves Horgoson - illusztráció
2021. SZEPTEMBER 18.
[ 10:18 ]
Szeptember 15-én volt 120 éves a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola központi épülete. 1890-ben Haynald Lajos kalocsai érsek Mária Valéria királyi hercegnő házassága örök emlékére 40 ezer forintot utalt át a főkáptalanhoz, hogy abból vagy nőiskola, vagy katolikus kórház épüljön Ókanizsán. Végül az...
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 14:10 ]
A koronavírus jelenlétét 379 újvidéki gyermeknél erősítették meg, és több százan vannak karanténban. Ez nagy növekedésnek számít, ugyanis egy hete még az osztályokban jelenléti oktatás folyt. Mindössze csak néhány beteg diákot jegyeztek fel. A városi oktatási hivatal adatai szerint hét gyermek fertőzött a...
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 11:05 ]
A Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete és a Magyar Marketing Szövetség 7. alkalommal hirdette meg felhívását a Városmarketing Gyémánt Díj elnevezésű elismerés elnyerésére. A díjjal a legkiválóbb marketing megoldásokat díjazzák évről évre azzal a céllal, hogy a városmarketing, mint komplex tevékenység...
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 10:03 ]
Beolvasás folyamatban