Vajdaság
Zenta: Utcakiállítás és képregény I. Ferenc Józsefről
Betűméret:             

Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete két látnivalóval is hozzájárult a szeptember 11-ei, városnapi ünnepségekhez. Az egyik a már öt éve folyamatosan megújuló utcakiállítás, amellyel most a település három kiemelkedő szülöttjének állítanak emléket: dr. Szeli István irodalomtörténésznek, Tőke István pedagógusnak, illetve Nestor Slavnić képzőművésznek.

A fényképes ismertetőket a városháza főbejáratánál tekinthetik meg a járókelők.

A másik érdekesség pedig egy képregény, amely I. Ferenc József egynapos látogatását idézi fel Zentán. A Királylátogatás című rövid képes kiadványt Benes László grafikus készítette el. Benes László alkotásait sok kutatómunka előzi meg. Elmondása szerint a korabeli Zentának egészen más volt környezete, az épületei. A városháza melletti hotelben szállt meg akkor Ferenc József. A képek grafikai felelevenítéséhez, a hiteles ábrázoláshoz mind korhű dokumentumokat kellett beszerezni, és ellenőrizni az akkori divatot és minden apró részletet. A szerző már korábban is foglalkozott történelmi, helytörténeti jellegű sorozatokkal, ilyen volt például az 1996. szeptember 12. és október 17. között megjelentetett Zentai csata rajzolt története. A közeljövőben pedig tervezik a Zenta és Szeged közötti Vámháború eseményeinek megjelentetését is.

A képregény, mint a kilencedik művészet ma is népszerű, a téma iránt érdeklődők a Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének irodájában juthatnak hozzá a kis füzethez.

Rúzsa Mária
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban