Vajdaság
Topolya: Kiválhatók a horgászengedélyek

Kiválthatók a horgászengedélyek Topolyán. A tiszta vizéről ismert mesterséges tó kedvelt a horgászok körében. Tavaly pontyokkal halasítottak, a süllők ívását pedig mesterségesen elkészített fészkek kihelyezésével segítették.

Megkezdték a horgászengedélyek árusítását Topolyán. Mile Antunović, a Tó Környezetvédő Sporthorgász Egyesület elnöke elmondta, hogy a Tito marsall utca 30-as szám alatt található irodában válthatók ki a horgászengedélyek. Az éves engedély 5000 dinárba kerül. Emellett napi engedély is kiváltható 1000 dináros áron, az egy hétre vonatkozó horgászengedély pedig 2000 dinár.

Antunović azt is elmondta, hogy a Topolyai tó gazdag halállományát sikerült megőrizni a mögöttünk álló esztendőben is. A tó körül nem voltak komolyabb gondok, nem észleltek nagyobb arányú halpusztulást, vagy más nem kívánatos jelenséget. Utoljára áprilisban és májusban próbálkoztak az orvhalászok, de gyorsan sikerült lefülelni őket. Ezekben a napokban is fokozottan felügyelik a tavat és környékét. Hozzátette, hogy minden tevékenységet a tó kezelésével megbízott AquaTop Kft. és a Tartományi Természetvédelmi Intézet jóváhagyásával összhangban hajtanak végre.

Linder Zoltán, a horgászokat, környezetvédőket, természetkedvelőket és a Topolyai-tó kedvelőit tömörítő egyesület elnökségi tagja elmondta, hogy már tavaly is mintegy 150 süllőfészket készítettek, amelyeket természetes anyagokkal, főleg száraz tengeri fűvel és a fűzfák járulékos gyökerével béleltek ki. Hozzátette, hogy a több mint háromszáz tagot számláló egyesület tagságának célja, hogy megóvják környezetüket, annak állat- és növényvilágát.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szabadka: Mérsékelt szavazási kedv - illusztráció
2022. JANUÁR 16.
[ 17:28 ]
A topolyai község területén közel 30 ezren szerepelnek a választási névjegyzékben. A kishegyesi község területén pedig valamivel több, mint 10 ezren. Előbbi helyen 49, míg utóbbin 23 szavazóhelyen adhatják voksaikat a polgárok vasárnap 7 és 20 óra között. A topolyai községi területén 28 136 szavazati joggal...
2022. JANUÁR 15.
[ 18:26 ]
Vajdaság-szerte százötven általános iskolában hirdettek figyelmeztető sztrájkot hétfőre, a második félév első napjára. A sztrájkkal a zentai kollégáikat ért hátrányos megkülönböztetés ellen tiltakoznak. A zentai pedagógusok kálváriája már több mint egy éve húzódik. A törvény által szavatolt utazási...
2022. JANUÁR 14.
[ 23:01 ]
Több bűncselekmény elkövetőit is sikerült elfognia a szabadkai rendőrségnek. Pénzt rabolt egy trafikból a 2002-es születésű, bácskeresztúri illetőségű N. M. Tegnap este egy a szabadkai városközpontban lévő trafik elárusítónőjét késsel fenyegette meg, majd elrabolta a kasszából a pénzt. A rablót beazonosították,...
2022. JANUÁR 14.
[ 14:00 ]
Beolvasás folyamatban