Vajdaság
Meggyilkolták az eltűnt horgosi férfit

Egy Horgos környéki tanyán találták meg az idén januárban eltűnt Radula T. (75) holttestét. A gyilkossággal K. Tibort vádolják, aki beismerő vallomást tett, írja a Blic.

Radula T.-nek idén januárban veszett nyoma. Gyilkosa, a horgosi K. Tibor jelenleg előzetes letartóztatásban van Újvidéken, más, vagyonellenes bűncselkemények miatt. A férfit, aki beismerte a gyilkosságot, a helyszínelés idejére Horgosra szállították.

A bűncselekmény motívuma egyelőre ismeretlen, de feltételezik, hogy a haszonszerzés volt a cél.

A férfi eltűnése utáni napokban a sajtó arról írt, hogy az idős ember 2003 körül költözött Loznicáról Horgosra. Több házat is vásárolt, a tulajdonában több horgosi ingatlan is volt, és nem is mindig ugyanabban tartózkodott. Először a feleségével élt, majd annak halála után élettársa lett, de életvitelszerűen egyedül élt. Arról is lehetett olvasni, hogy korábban az eltűnt férfi házába ismeretlen személyek mentek be, és kihasználva azt, hogy a férfi épp a ház másik helyiségében tartózkodott, eltulajdonították a táskáját.

Eltűnésének idején Horgosnál, az autópálya mellett figyelmesek lettek egy kiégett autóra, amely az eltűnt férfi tulajdonát képezte, aki még vezetett személygépkocsit, ám őt magát nem találták már sehol.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Lukács Klara
2022. MÁJUS 14. [ 19:26 ]

Lehet,hogy jó a cikk,,de. TOVÁBRA sem látom,mert szürke vékony betütiptst használnak!!!

Moderátor kommentje a fenti hozzászóláshoz:
2022. MÁJUS 14. [ 20:14 ]
Arra kérjük, változtasson annak az eszköznek (asztali számítógép, laptop, tablet, mobil) a beállításán, amelyen híreinket olvassa.

A nagybecskereki Vojvodina szállóban rendezték meg a Szerbiai Katolikus Egyház szervezésében azt a szimpóziumot, amelynek a témája a romos templomok jövője volt. Az összejövetelen dr. Német László nagybecskereki megyéspüspök elmondta, arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogyan is oldható meg ez a probléma, hiszen a...
2022. MÁJUS 12.
[ 19:11 ]
A Magyar Nemzeti Tanács szervezésében szakmai megbeszélést tartottak ma az aracsi pusztatemplom konzerválásáról és fejlesztéséről, ahol összegezték a középkori épületen végzett eddigi revitalizációs munkálatok eredményeit. A pusztatemplom helyreállításának és állagmegóvásának összetettségéről szólva...
2022. MÁJUS 11.
[ 22:07 ]
Az Újvidék és Belgrád közötti gyorsvasút március 19-i megnyitásától április 27-ig több mint 90 ezer jegy kelt el Újvidéken. Ezt az információt Miloš Vučević újvidéki polgármester közölte. „Újvidéken adták el a legtöbb jegyet. Információim szerint április 27-ig több mint 90 ezer jegyet adtak el Újvidéken....
2022. MÁJUS 11.
[ 19:12 ]
Beolvasás folyamatban