Tizenhat napirendi pontot, elsősorban a közvállalatok, illetve közművállalatok idei működési terveit vitatta meg csütörtökön idei első, sorrendben viszont 31. ülésén a szabadkai városi képviselő-testület.
Dr. Pásztor Bálint, a testület elnöke előzetesen kiemelte, hogy tavaly történt meg először, hogy a képviselő-testület még januárban jóváhagyta valamennyi önkormányzati alapítású közvállalat és korlátolt felelősségű társaság éves működési tervét, valamint, hogy ez a gyakorlat idén is folytatódik. Két okból is fontos, hogy ezt még januárban megtegyék, s ne várjanak vele februárig vagy márciusig, mint ahogyan az bizonyos korábbi időszakokban megtörtént. Az első ok, hogy a közvállalatok mielőbb kiírhassák a közbeszerzéseket, a másik pedig, hogy a fogyasztók fennakadások nélkül vehessék igénybe e vállalatok szolgáltatásait.
A tervekkel kapcsolatos ülés anyaga 1623 oldalból áll, és összesen mintegy nyolcmilliárd dinár összegről van szó az összes közvállalat, közművállalat és korlátolt felelősségű társaság működését tekintve.
Szabadkán emelkednek a közműdíjak. Az ezekről szóló határozatokat a Városi Tanács tavaly év végén hozta meg, s ez megkerülhetetlen lépés volt, mivel a közvállalatok saját forrásból kötelesek beruházni az infrastruktúrába, vagyis bizonyos projekteket saját forrásból finanszírozni. A magasabb díjak miatt több lesz a bevétel, a közvállalatok ezért bevételük nagyobb részét lesznek kötelesek bizonyos projektek megvalósításába fektetni.
“Ez azt jelenti, hogy a projekteket nem csak Szabadka város költségvetése finanszírozza majd közvetlenül, mint általában, hanem azt is, hogy a közvállalatok saját forrásaikat fektetik be bizonyos projektek megvalósításába” – mondta dr. Pásztor Bálint.
A közvállalatok 2023-as terveiből néhány:
A Vízművek és Csatornázási KKV néhány helyi közösségben bővíti az ivóvízhálózatot, valamint a műszaki tervdokumentáció kidolgozását tervezi Tavankút, Mérges, Nosza, Ludas, Királyhalom és Hajdújárás települések ivóvízhálózatának bővítéséhez. Folyamatban vannak az előkészületek a Tiszta Szerbia program végrehajtására is.
A Szabadkai Gázművek KKV a gázellátó hálózat bővítését tervezi 21 km kiépítésével több helyi közösségben, valamint 500 újabb fogyasztó csatlakoztatását a hálózatra. Folytatódni fog az a gyakorlat, hogy a gáz bevezetésének díja havi részletekben is törleszthető, amit pontosan egy éve vezettek be. Ez a közvállalat egyébként mintegy 80 millió dinárt fektet infrastrukturális fejlesztésbe, illetve a gázvezeték-hálózat bővítésébe.
A tervek között szerepel 3,3 km járda, valamint 1,8 km kerékpárút felújítása, 17 utca aszfaltozásához készül a műszaki tervdokumentáció, többek között a radanováci Peščara utca, a királyhalmi Móra Ferenc utca, a palicsi Lopud és Vadász utca esetében. Útépítést és útfelújítást a Vasutas-település, a Kér, a Kertváros és a Zorka helyi közösségekben terveznek.
A képviselők a közvállalatok működési terveit egy blokkban vitatták meg. Miroslav Milojević, az ellenzéki Szabadka Polgári Mozgalma frakcióvezetője üdvözölte, hogy már a januári ülésen napirendre kerültek ezek a tervek. Úgy összegezte, egyre kevesebb pénz lesz majd beruházásokra, ezért fokozott figyelemmel kell a fejlesztési terveket elkészíteni, hisz a hitelek és a termékek is megdrágultak. Kiemelte, hogy az utak építésére fordítható összeg 20 százalékkal kisebb a tavalyinál. Ha az áremelkedéseket is figyelembe vesszük, akkor feltételezhető, hogy felennyi munkát tudnak majd elvégezni, mint 2022-ben. Miroslav Milojević összehasonlításképpen elmondta, hogy ezek a számok a Köztisztasági közvállalat esetében még rosszabbak.
A vitában a VMSZ több képviselője is felszólalt. Dr. Bagi Bojan például elmondta, hogy a pártja úgy véli, a polgárok életkörülményeinek a javítását kell, hogy szolgálják a közvállalatok, s ilyen szemmel tekintenek a munkatervekre. Külön kiemelte és méltatta a Palics-Ludas Közvállalat és a Palicsi Park Kft. tevékenységét. Palicson idén befejezik az Aquapark építését, emellett folytatódnak a tavalyi év végén megkezdett projektek, az Üdülő-telep rendezésének munkálatai. A fürdőhelyen megújul a Prezident Szálloda és a nagystrand közötti sétány is.
Kern Imre alpolgármester ugyancsak azt emelte ki, hogy a közvállalatok zavartalan működése szempontjából nagyon fontos, hogy már januárban elfogadják a munkaterveket. Reagált arra az ellenzéki megjegyzésre, hogy az útigazgatóság költségvetése alacsonyabb a tavalyinál. Elmondta, hogy ez így igaz, de hozzátette, hogy ez így lett megbeszélve, mert arra számítanak, hogy más forrásokból jelentős összegekhez jutnak majd útfejlesztésekre.
A munkaterveket a szavazáskor a hatalmi többség egységesen támogatta, viszont az ellenzékből általában 3-4 fő nemmel szavazott.



Nincs hozzászólás. Legyen az első!