Vajdaság
Előkerült a múlt héten eltűnt topolyai fiatalember
Betűméret:             

Fej-, hát- és csípősérüléssel került elő ma a múlt szerdán eltűnt 30 éves topolyai Vukašin Mavrak.

Állapotáról egyelőre nem sokat lehet tudni, annyi azonban biztos, hogy szombaton 13 óra körül visszatért családjához. A hírt testvére közölte a közösségi portálon, aki egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, aki bármilyen módon segíteni próbált.

Mint a Vajdaság Ma is megírta, Mavrak január 11-én este indult el Újvidékről Topolyára, de nem ért haza. A kocsit másnap találták meg az autópálya mellett, valamivel a szőregi lejáró előtt. Ő azonban nem volt sem az autóban, sem a környéken.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A szabadkai rendőrség letartóztatta az 1989-es születésű, helybeli R. S-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy megtámadott és kirabolt egy idős férfit. Az elkövető az utcán találkozott a 68 éves áldozatával, akit fizikailag bántalmazott, majd elvette tőle a nála talált pénzt. A férfit súlyos testi sérülésekkel...
2023. JANUÁR 26.
[ 8:38 ]
Kovács Elvirát választották az Európa Tanács kisebbségi jogi albizottságának elnökévé. A politikus ennek kapcsán tett közzé bejegyzést hivatalos Facebook-oldalán. Kiemelte, nagy öröm számára, hogy ebben a funkcióban tovább folytathatja a nemzeti kisebbségi jogok megvalósulásáért és érvényesüléséért folytatott...
2023. JANUÁR 26.
[ 1:33 ]
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács decemberben megválasztott új elnöke, valamint Sárközi István, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke volt ma a vendégünk - írta keddi Facebook-bejegyzésében Potápi Árpád János nemzetpolitikáért...
2023. JANUÁR 26.
[ 1:08 ]
Beolvasás folyamatban