Vajdaság
Dačić és Grlić Radman: Mérsékelni kell a Belgrád és Zágráb közötti véleménykülönbséget
Betűméret:             

Ivica Dačić szerb külügyminiszter és Gordan Grlić Radman horvát külügyminiszter ma este Szabadkán egyeztettek a kétoldalú találkozójukat megelőző lépésekről. A találkozó célja a Belgrád és Zágráb közötti véleménykülönbség csökkentése, hogy a nyitott kérdések ne nehezedjenek a szerbiai horvátokra és a horvátországi szerbekre.

„A polgárok érdekében kell dolgoznunk és együttműködnünk. Polgáraink a jószomszédi viszonyok javulását várják, ez pedig a politikai érettség megnyilvánulása, különösen a környezetünkben lévő nagy kihívások és válsághelyzetek pillanatában” – mondta Grlić Radman.

A horvát külügyminiszter elégedettségének adott hangot, hogy Szabadkán a Nagy Prélón találkozott szerb hivatali kollégájával, s felvázolta a két ország kapcsolatának következő lépéseit, melyek közé tartozik a prioritást jelentő kérdésekről való egyeztetés, valamint Tanja Miščević európai intgrációs miniszter zágrábi látogatása is, ugyanis – mint Grlić Radman hangsúlyozta – Horvátország érdeke, hogy segítse Szerbiát európai útján.

„Bemutattam a problémáink megoldásának tervét Dačić kollégámnak, aki azt mondta, csökkenteni kell a különbségeket, nyíltan kell beszélni. Senki nem tehet úgy, mintha semmi sem történt volna 32 évvel ezelőtt. Nem szeretnénk, ha a közöttünk fennálló nyitott kérdések a horvátországi szerbeket vagy a szerbiai horvátokat terhelnék” – hangsúlyozta Grlić Radman. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban