Vajdaság
Tízéves fennállását ünnepli a Felsőhegyi Önkéntes Központ
Betűméret:             

A felsőhegyi művelődési ház mellett lévő nyári színpadon vasárnap megrendezett ünnepségen Ősz Szabó Norbert, a Zenta községhez tartozó településen élő fiatalokat maga köré tömörítő civil szervezet elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepségen jelen volt Burány Hajnalka is, Zenta Község polgármestere, és a zentai önkormányzat több képviselője is.

Az egyesület elnöke beszédében elmondta, hogy szervezetük célja mindig is az volt, hogy különböző rendezvényekkel színesítsék Felsőhegy életét és össze fogják a településen élőket, amit nagyon sokszor önerőből valósítottak meg.

– Ott nyújtottunk segítő kezet, ahol éppen szükség mutatkozott erre, felmértük, hogy mely gondok azok, amelyeknek megoldása égető, és nagyon sok problémát sikerült így megoldani – mondta és kiemelte, hogy mindig is a tenni akarás és a tettekkel való bizonyítás volt a céljuk.

Ősz Szabó Norbert hírportálunknak nyilatkozva elmondta, tíz évvel ezelőtt Felsőhegy közösségi életének a fejlesztése érdekében alapították meg szervezetüket és elsődleges célkitűzésük az volt, hogy a gyermekek számára szervezzenek különböző programokat. Ennek jegyében elsőként a húsvéti tojásvadászatot rendezték meg, majd pedig a Mikulás-napi gyermekprogramokat, amely során azóta minden esztendőben a szervezet aktivistái lovaskocsival járják körbe a falut és apró ajándékokkal kedveskednek a legkisebbeknek.

– A tavalyi évben már 150 csomagot sikerült szétosztani közöttük – mesélte a civil szervezet vezetője és megjegyezte, hogy a fenti két rendezvényük évről-évre nagyobb lett.

Emellett a felsőhegyi fiatalok jótékonysági bálokat rendeztek, pályáztak, de maguk is hirdettek pályázatokat a legkisebbek számára. Az ilyen, 2018-ban útjára indított Téli táj falunkban pályázatuk köré egy gyermekrendezvényt is kialakítottak. Öt évvel ezelőtt el kezdték a ruhabörzék megrendezését is.

Ősz Szabó Norbert elmondta, hogy szervezetük felújította a falu postájának és a vasútállomásának az épületét és az óvodáját is, majd ez utóbbi számára egy mosogatógépet is vásároltak az általuk összegyűjtött pénzadományból.

A közelmúltban sikerrel pályáztak a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán is, az itt nyert összegből a művelődési ház berendezését szándékozzák felújítani.

A jubileumi rendezvény keretében vasárnap este nyolc órától diszkó estet szerveznek a felsőhegyi fiatalok számára.

Horváth Zsolt
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A nagybecskereki víztisztító üzem és vízgyár, amely kedden átvette a vízellátást, sikeresen teljesítette a kapacitásra vonatkozó tesztet, és az első eredmények azt mutatták, hogy az arzén mennyisége jelentősen csökkent – közölte ma a közvállalat. A közlemény szerint a tesztelési eredmények arra utalnak, hogy az...
2025. ÁPRILIS 26.
[ 18:57 ]
Megkezdődött Újvidéken Az online nem megoldás nevet viselő középiskolás tüntetés, a futaki piacnál lévő útkereszteződésnél. A diákok lezárták az kereszteződést, a rendőrség pedig az odavezető utakat. A megmozdulás 11:52-kor kezdődött néma csenddel, a vasútállomáson történt tragédia áldozataira...
2025. ÁPRILIS 26.
[ 13:49 ]
Szerbia minden részéből gyalogosan és kerékpárral indultak el középiskolások a holnapra, Újvidékre meghirdetett nagy középiskolai tüntetésre. A középiskolások nagy tiltakozó akciója Az online nem megoldás címet viseli, és szombaton 11 óra 52 perckor kezdődik a futaki piacnál lévő kereszteződésnél, és egészen...
2025. ÁPRILIS 25.
[ 21:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó