Idén szám szerint 19.777 vajdasági magyar család pályázott a Szülőföldön magyarul támogatásra, míg tavaly összesen 19.603 igénylés érkezett, írta a Facebookon dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki azt is kiemelte, hogy már a tavalyi szám is emelkedés volt a 2023-as évhez képest.
„A VMSZ egyik legfontosabb küzdelmének tartja a kis létszámú tagozatok megnyitását – mert ahol gyerek van, ott legyen magyar osztály is!”, írta a közösségi oldalon a párt elnöke, aki ugyanakkor köszönetet mondott a Rákóczi Szövetségnek a partnerségért, illetve a CMH irodáknak, hogy idén is segítették a pályázat gördülékeny lebonyolítását.
„A szülők üzenete világos: a gyermekeink tanuljanak – és tanuljanak itthon, magyarul!”, tette hozzá Pásztor.




Nincs hozzászólás. Legyen az első!