Vajdaság
Blokádra ébredtek ma az újvidékiek: Három nagy kereszteződést zártak le
Betűméret:             

Az előzetes bejelentéseknek megfelelően ma reggel 6 órakor három forgalmas útkereszteződést vontak blokád alá Újvidéken – a Városi Közlekedési Vállalat (GSP) közelében, a Merkator áruháznál, valamint a Temerini és a Partizán utca találkozásánál. Az útzárlatokat a polgári gyűlések jelentették be, de az egyetemisták is blokádra hívták a polgárokat reggel 7 órától, ők viszont a város teljes megbénítására törekednek.

A bejelentések szerint a polgári gyűlések által szervezett blokádok 9 óráig tartanak. Az újabb útzárlatok oka pedig az erőszakos rendőri fellépés a tüntetőkkel szemben, illetve az, hogy az államfő tegnap kegyelmet adott annak a négy haladó párti verőlegénynek, akik egyetemistákra támadtak Újvidéken, és eltörték az egyik lány állkapcsát.

A már említett helyszíneken rendőri jelenlét is tapasztalható. Két személyt előállítottak a Temerini és a Partizán utca kereszteződésénél, illetve további két személyt a GSP közelében is.

„Milyen üzenetet küld nekünk az ország elnöke – minden polgár elnöke –, amikor letartóztatja azokat az egyetemistákat, akik az igazság megismerésére és a korrupció felelőseinek elszámoltatására törekednek? És különösen milyen üzenetet küldött az elnök azzal, hogy megkegyelmezett valakinek, aki bármiféle ok nélkül képes eltörni egy másik ember állkapcsát?” – tették fel a kérdést a polgári gyűlések képviselői, írja a 021.rs.

Újvidék mellett Belgrádban és Nišben is teljes lezárásra hívták a polgárokat az egyetemisták.

MUP: A rendőrség minden szükséges intézkedést meg fog tenni a közrend és nyugalom védelme érdekében

A belügyminisztérium az este figyelmeztette mindazokat, akik jogellenes blokádokat kívánnak szervezni, hogy a rendőrség a törvényekkel, kötelességeivel és jogköreivel összhangban minden szükséges intézkedést meg fog tenni a közrend és a nyugalom védelme érdekében.

„Mindenkit a béke és a stabilitás megőrzésére szólítunk fel, és minden törvényszegő ellen megfelelő büntető- és szabálysértési eljárásokat indítunk” – közölte a MUP.

Vučić: Kérem önöket, ne rombolják le Szerbiát, mert nem tudják legyőzni

Aleksandar Vučić szerb elnöke az este a polgárokhoz intézett felhívásában nyugalomra szólított fel, és arra kérte őket, hogy ne rombolják le Szerbiát, mert – mint hangsúlyozta – azok, akik ezt szeretnék, nem tudják legyőzni az országot.

Az Instagramon közzétett videóüzenetében Vučić úgy nyilatkozott, hogy ma jó nap volt Szerbia számára: új gyárat nyitottak meg Čačakon, és 48 órán belül új autópálya-szakasz nyílik meg Požegáig, a „szép Szerbiánkban” élő összes polgár örömére.

„Sajnálatos módon azok, akik nem szeretik Szerbiát – és vannak ilyenek, úgy külföldön, mint országunkban –, úgy döntöttek, hogy teljesen megkeserítik az önök életét. Úgy döntöttek, hogy elzárják önök elől a munkába vezető utat, ellehetetlenítik a normális életet, és azt, hogy szabadnak érezzék magukat a saját hazájukban, otthonukban, munkahelyükön” – fogalmazott Vučić, ezzel reagálva a napok óta tartó esti útzárlatokra.

Lakástűz Újvidéken - illusztráció
2025. JÚLIUS 9.
[ 9:40 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) délelőtt jelentette be a heves zivatarok fokozott kockázatát. Újvidéket 13 óra körül érte el az erős vihar, esővel és széllel, amely fákat döntött ki. A külvárosi Veternik és Futak településeken jégeső is hullott, egyes utcák áram nélkül maradtak, a szél még a...
2025. JÚLIUS 8.
[ 15:27 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki az ország több részére, a várható időjárási vészhelyzet miatt. Vajdaságban, valamint Szerbia nyugati és középső részein zivatarokra, jégesőre és viharos, akár orkánerejű széllökésekre kell számítani. Az RHMZ közölte, hogy a nap folyamán...
2025. JÚLIUS 8.
[ 12:04 ]
Rendőségi források szerint szándékos gyújtogatás volt a muzslyai (Nagybecskerek) tűzeset. A nagybecskereki rendőrség őrizetbe vette L. M.-et (27) a városból, súlyos, közbiztonság elleni bűncselekménnyel gyanúsítják. A gyanú szerint hétfőre virradó éjszaka, körülbelül 1:30-kor tüzet okozott egy muzslyai...
2025. JÚLIUS 8.
[ 7:52 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó