Két rangos elismerés is érte a közelmúltban a magyarkanizsai építészszakmát. Dr. Kaszás Károly – egyedüli vajdasági díjazottként – átvette a Nemzetközi Betonszövetség Magyar Tagozata díját, a Palotás László-díjat, amellyel alapítói minden évben a vasbetonépítés terén elért kimagasló eredményeket ismerik el. Tóth Vilmost pedig a Magyar Művészeti Akadémia részesítette építészeti díjban december 3-án a Pesti Vigadóban – ez egyike volt azoknak a tagozati díjaknak, melyekből évente kettőt adományozhatnak az MMA tagozatai.

Az elismerések kapcsán a két díjazottat fogadta Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester is. Ezt követően beszélgettünk Tóth Vilmossal és dr. Kaszás Károllyal építészetről, művészi hitvallásról, a régi és az új találkozásáról.

- Egy építésznek van-e művészi hitvallása? – kérdezem elsőként Tóth Vilmost.

- Persze, hogy van. Az én művészi hitvallásom az az építészeti filozófia, amit az évek során kialakítottam. Ez a hagyományokon alapszik, a régi és korszerű anyagok ismeretén, illetve a térnek meg a hely szellemének a megismerésén.

- Templomokat is alkalma volt tervezni.

- Szerencsém volt, hogy megbíztak három templom tervezésével is. Akkor is arra törekedtem, hogy megismerjem azt a közeget, ahová be kell, hogy tervezzem. Megismerjem azokat az embereket, azt a települést, ahová a templomot kell építeni. Többnyire úgy volt, hogy a helyiek már választottak egy védőszentet, mint a noszaiak, akkor a védőszentet is törekedtem minél jobban megismerni, az életét, munkásságát, filozófiáját, s ezeket összekapcsolni a mával, a mai közeggel, s akkor már adott volt a megoldás is. Amikor mindez összevegyül egy tudássá, akkor ahhoz már sok segítség nem kell, akkor már szinte – ahogyan mondani szoktam – vezérelnek a fentiek, a felső energiák vezetik az ember kezét, s meg tudja alkotni, amit odaillőnek talál.

- Azt mondja, hogy a hagyományt ötvözi a jelen építészetével. Ez a hagyomány építészeti hagyomány vagy népművészeti díszítőelemek az épületeken?

- Kicsi korom óta csodáltam azokat a házakat, amik körülvettek. Falusi vagyok, tehát elsőként a vajdasági, azaz az alföldi parasztházat ismertem meg, mert az vett körül valamikor még az 50-es években. Gyönyörű utcasorok voltak abban a kis faluban, ahol születtem. A népi építészetnek ez az arányossága, ez a tisztasága, szépsége, végigkísért az egész életemen. Ez volt az első kapcsolatom a múlt építészetével, közegével. Azután tovább gyűltek a tapasztalatok, nyitott szemmel járván a városok polgári építészetét is megismertem. A XIX. század második felétől maradtak meg azok az épületek, amik még ma is körülvesznek bennünket. Meghatározzák azt a területet, amelyben élünk. Én arra törekedtem, hogy a régiből minél többet magamba szívjak, s a korszerű anyagokat használva alkalmazzam azt a tudást, amit ezer éven keresztül beleépítettek a házakba itt az emberek. Sokat tanulmányoztam a népi építészeti megvalósításokat, ezeket felmértem, áttanulmányoztam szerkezetileg, anyagilag, hogy miért pont azt az anyagot használták és miért pont úgy, miért oda tették azt a szobát, helyiséget, ahová elhelyezték? Az ember leszűr következtetéseket, összefüggéseket, s azután ezekből alakulnak ki az új épületek.

- Az utóbbi évekre jellemző volt az, hogy az ember a modernitás felé törekedett és megtagadta a múltat. Gyakorlatilag akkor a vízzel kiöntöttük a gyereket? – kérdezem immár dr. Kaszás Károlyt, aki most kapcsolódik be a beszélgetésbe.

- Valóban így van. Az az igazság, hogy anyag nélkül nem létezhet semmi. Azzal is tisztában kell lenni, hogy nem a mi generációnkkal kezdődött és végződik majd a világ. Őseink a betont több ezer évvel ezelőtt ismerték és olyan betonépítmények léteznek, amit ha valamelyik örült hódító nem vert szét, ma is tökéletesen állnak. Konkrétan tengerekbe a rómaiak olyan betonalapot csináltak, hogy tengervízzel keverték, mi meg ma reszketünk, hogy a tengervíz nehogy a korróziós hatása miatt kárt tegyen a tengerparti épületekben. Az én tapasztalatom hasonló, mint Tóth úré. A vert fal, a vályogház nagyon egészséges. Újra vissza fogunk térni ezekhez megfelelő formában és tartalomban. Édesapám szülei szintén vert falu, gerendás házban éltek, a feleségem szülei is, attól egészségesebb nincs.

- Miért? Mi a jó benne?

- Az a jó benne, hogy a vert fel, ami földből van, a fölösleges belső nedvességet magába szívja, amikor nedves a levegő a szobában. Amikor száraz, akkor ezt visszaadja. Kiváló hőszigetelő, nem kell semmiféle mesterséges anyag, ami nagyon drága, a hozzáépítés is drága lenne, a karbantartás is drága, a vert fal pedig természetes. Nincs sugárzás, ami a pici babákra, terhes nőkre veszélyes lenne.

- A mai modern korban, amikor a vasbeton uralkodik, hogyan fogadják az ilyen kijelentéseket, amikor erről beszél?

- Kollégáimmal, amikor belevágtunk ezekbe a dolgokba az Építőmérnöki Karon, komoly ellenállásokba ütköztünk, mert mindig vannak olyanok, akik csak a tiszta üveg épületet tekintik csak épületnek. Számukra a lényeg, hogy csillogjon-villogjon az épület, de akik abban élnek, azokat nem kérdezik meg, hogy hogyan érzik ott magukat. Az Európai Unióban a lakosság több mint 80 százaléka városokban él. Az élhetőséget kell biztosítani, mert a városi gyerekek sosem látják a napkeltét és naplementét, nem hallják a madárcsicsergést, a patakok csobogását. Füvet is csak műfüvet látnak, a gyerekek életéből kizárjuk a természetet. Hála Istennek, az utóbbi években a fa visszaveszi a vezető szerepet, kiváló jellemzői vannak, de ha felteszem a kérdést, hogy hány fát is vágtunk ki az elmúlt időszakban és hányat ültettünk? Siratjuk az esőerdőt, de nem teszünk semmit.

- Tóth Vilmoshoz fordulok ismét. Nagyon sok épületet tervezett, melyikre a legbüszkébb?

- Nem tudok válaszolni. Mindegyik nagyon kedves, mert mindegyikkel sokat foglalkoztam. Sok olyat is csináltam, hogy megéljek. Ezen a mi vidékünkön nem lehetett válogatni a megbízatások között. Ipari épületet is terveztem, Kaszás bátyám is tudja, dolgoztam a Potisjenek, amikor ő volt a vezérigazgató. Az, amit nagyon szerettem csinálni, a középületek, a templomok. A Magyarkanizsán és Zentán megépült épületek a legkedvesebbek.

- Ha azt a feladatot kapná, hogy tervezzen meg egy teljesen új települést, annak az arculatát, milyen lenne ez a település?

- Nem tudom. Meg tennék mindent, hogy nagyon jól sikerüljön. Egy város olyan kell, hogy legyen, hogy a mának és a jövőnek is szolgáljon. Legyen benne egy kis múlt is, mert az emlékezetünk nagyon messzire vissza tud nyúlni. Mindaz, amit úgy érezzük, hogy mi vagyunk, azt évezredek tapasztalata, génátadó öröksége biztosította a számunkra. Bennünk van az őseink tudása, de az érzései is. Ezért lényeges a múlt. A jelenben benne élünk, de a jövőt senki sem tudja előre látni. Magyarkanizsán is annyi városfejlesztési ötlet volt az elmúlt években, s ha a legelsőt figyelembe vesszük, akkor ennek a településnek már legalább 100 ezres lélekszámúnak kellene lennie, közben 12 ezerről 9 ezerre csökkentünk. Ezt hozta a világ.

- És az épületanyagokat tekintve mit hozhat a jövő? Vasbetont vagy éppen vert falat? – kérdezem ismét dr. Kaszás Károlyt.

- Szerintem párhuzamosan mind a kettőt, sőt, az egész világon nagy teret hódít mostanában a szalma. Itt nálunk, Vajdaságban nagyon sok a szalma és sok helyen elégetik. Minden világrészen épülnek szalmából házak és rendkívül gazdaságosak. Tudni kell, hogy minél modernebb egy építőanyag, annál jobban ki van téve a korróziónak. A korrózió okozta károk szanálása pedig több ezer milliárd dollárba vagy euróba kerül évente. A természetes anyagok esetében, ha megfelelően vannak előkészítve, a korrózió minimális. Az új és a régi dolgokat is egyaránt kell alkalmazni, azokat beleilleszteni a környezetbe. Szép is legyen, esztétikus legyen és emellett emberbarát.

- Köszönöm szépen az interjút és még egyszer mindkettőjüknek gratulálok az elismeréshez!